Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Társas cséplés Orosházán

,

462.

rendszerint fiatalemberek voltak, akik szerettek aludni. Sokszor az öreg etető már 1 óra fele elkezdte költögetni a fűtőt: "Kejj fő, mer mingyá réggé lessz. Tüzejj, mire megvárnád, légyön ölig gőz, hogy még tuggyanak indúni!"

A fütő már félkettőkor talpon vof t. Először a hamuládából kihúzta a pörnyét. Megnézte, hogy van-e viz? Hoszszúnyelü, kétágú vasvillájával egy villányit bedugott a tüzelőcsatornán át a tüzszekrénybe. Azután masinával meggyújtotta. Úgy dugdosta,ahogy a szalma égett. Vigyázott arra, hogy a tüzelőnyilás körül ne legyen elszórt szalma. A biztonság kedvéért a kazán hátsó kereke mellett egy vödör viz állott. Fűtés közben figyelte a gőzmutatóórát. Kb. fél órai fűtés után indult el a gőzképződés. A kazánok általában 6 légkőrösök voltak. Egy, másfél óra kellett, hogy a szükséges légkör meglegyen. Sokszor a fütő már egy légkör nyomás mellett is füttyentett, hogy a társaság tagjai ébredezzenek. Ezt minden 5-10 percben megismételte, mig a gépész, vagy valamelyik etető rá nem szólt: »Ne egyén a fene, ne dudájj mindig. Ha sok a gőzöd, feküggy lé és aluggyá még!" Ilyenkor a fütő morgott egyet s ilyenformán válaszolt: »Minek ketett fő ojan korán!»

A tapasztaltabb emberek azonban a fütyülésről is megállapították, hogy kevés még a gőz. 1-2 légkörnél ugyanis gyengén, rekedten szól a fütyülő, vagy a duda. Mikor megvirradt s látni lehetett, akkor a fütő egy hosszú fütyüléssel hivta össze a társaság tagjait.

Ha a fűtőnek elfogyott a szalmája, akkor vagy kiáltott a rudashordóknak:» Szalmát, hé!», vagy rövid panaszosat füttyentett:" Szalmát! Szál-mát"! Közbe-közbe megnézte a víztartályt, van-e benne viz? Figyelmeztette a lajtost: "Légyé'nám viz!"

Amikor früstökre, délbe, vagy este megálltak, a fűtőnek első dolga volt a hamuláda-ajtót becsukni, hogy