Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Móra Ferenc levelezése a gyomai Kner-családdal

érdemesek a közzétételre. E leveleket Móra a nagy gyomai nyomdászhoz, Kner Izidorhoz és annak fiához Imréhez irta.

Szinte valamennyi levélből hamisitatlan Móra hang csap felénk. Nemcsak akkor halljuk ezt, amikor a közismerten szerény iró magát a "magyar kultúra egyik utkaparéjának" titulálja, vagy amikor csak ennyit mond el magáról: "becsületes foglalkozásom szerint Í3 könyvekkel bíbelődöm", hanem akkor is, amikor diszdoktorrá avatásakor magát az irót és a tudóst egyaránt "félbemaradt exisztencia"-nak nevezi azért, mert nem tudott végérvényesen lehorgonyozni sem az irói munkásságnál, sem a tudomány szolgálatánál, s emiatt - véleménye szerint - maradandót egyikben sem alkothatott. Akkor is őszinte a hangja, amikor az ismeretség kezdetén a Knerék részéről tapasztalt önkéntes könyvadományozások láttán ezeket mondja, kigúnyolva kora divatos nacionalista jelszavait: "áldozatkészségről, amely sajnos még ritkább, mint a magyar tudás, magyar tehetség és a magyar akarat jelentést óhajtottam tenni a szegedi Múzeumbarátok Egyesületének", vagy amikor azt panaszolja el, hogy "alávaló gályarabság az enyém. Dante, ha igy élt volna, nem irt volna se Purgatóriumot, se Paradicsomot, hanem a Pokol háromekkora lett volna."

írói munkásságát és mély emberségét ismerve, szinte magunk előtt látjuk a reményeiben csalódott Mórát, amint bosszankodik a Múzeum és Könyvtár tengődésén, s ugyanakkor csak ennyit ir le lelke háborgásából beszédes bizonyságul: "Erre az esztendőre még egy fillért se kaptunk, pedig most már én se bírom a leszállított fizetésemből födözni a portót se. Pedig ha egyéb nincs is, levelezés van. Rendeletek, statisztikai kérdések a nincs-