Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Orosházi népmesék

“ No felesígem, menny ki a piacra, vágyé egy kia túrót, még egyetmást, mer mégin csuszát eszünk ám ebídre 1

Azzá osztán elment egyenessen a templomba. De nem mindig papsajt, mer tiszteletes uram észrevette, oBztán utánnoment. Ahogy szedegeti a harangozó a téfölt, hájjá ám, hogy gyün valaki. Álló, vezsd el magad; a bögrét egy pad alá dukta, az ujját még, mer hát a kézivé szőtte a téfölt, annak a vacér szentnek a szájáhó türíite, amelyik alatt a tejesfazikak vótak. Osztán úgy tett, mintha a padok alatt keresne valamit.

Begyün ám tiszteletes uram, megláttyo a harangozót, ászt kérdi tüles- Hát maga mit keres ott?- Én bizon tiszteletes uram, ahogy reggé kimenet alkalmávó a pörsőt vittem kifelé, hát a fölőttőm megakatt ebbe a padba ni, osztán a gombom meg lé'szakatt.

II i

Osztán ollyan szűkön van az embémé a piz, osztán meg hogy egy kis irkezisem is van, hát biz én a gombomat keresem, ha megtalánám. Nem kellene másikat venni, észt várná föl az annyukom.- Hát bizon nagyon jótészi, János, csak keresse; mer bizon most minden krajcárt a fogunkhó kő verni, mikor oda akarjuk valamiér adni.

Észt a tiszteletbe monta. Azzá odamegy a tejes fazikakhó, hát láttyo, hogy megin nincs téföl. No itt az Istennek az ü szent keze működik, gondúj ja magábo, osztán nagy áhitatosan a számit az ég felé fordíttya.- De nini! Ennye, hogy a ménkő üsse még ennek a vacér szentnek a dógát. Hát ez eszi meg az én téfölömet? Jó, hogy tudom. Égy percentig se marad itt tovább égy szen-cse. Hogy még a téfölömöt megégyík! Abbú bizon