Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A "tályog-gyökér" előfordulása Orosháza határában

lommal átkutattuk a Békéscsaba felé vezető miiút mellékét, de Adonis nem fordult elő. Úgy látszik tehát, hogy az Adonis volgensis valamikor Békéscsaba felé is elterjedt lehetett. A környékbeli jó '’fekete”, illetve gesztenyebarna, ún. csernoszjóm-jellegű földeket azonban mindinkább feltörték, aminek következtében ez a növényritkaság a csorvási-határ e szakaszáról fokozatosan eltűnt.

Azt is érdemesnek tartom megemlíteni még, hogy édesapám útjai során többször is hallotta az ottaniaktól, hogy "táragyos-dülők" régebben az orosházi és monori tanyák között szintén előfordultak. Ma ezeknek már nyomát sem lehet találni. Még 1942-ben átkutattam pl. azt a háromszögalakú területet, amelyet délről a vasúti töltésnek az Orosházi tanyák vasútállomása és a Monori tanyák vasúti megállótól északnyugatra vezető dülőút, keletről pedig az Orosházi tanyák vasútállomástól a monori csárda felé vezető müút határol, Adonis azonban sehol sem fordult elő. Pedig ez a növény néhány évtizeddel ezelőtt még itt is termett.

A következőkben a "tárágy-gyökér" használatáról, s magának a kifejezésnek a jelentéséről emlékezünk meg.

Pusztaföldvár határában magam is többször láttam, hogy a "kedvetlen" jószágot "megtáragyozzák." Többnyire száraz fekete gyökérdarabot egyik végén kissé kihegyezték, s a ló szügyébe, illetve a malac fülébe húzták.

E gyógyítási módról - Balog Aladár csanádapácai állatorvos tájékoztatása alapján - tudtommal első Ízben dr. Magyary-Kossa Gyula emlékezett meg 1929-ben /4/. Magyary-Kossa a következőket Írja: "... Balog Aladár megfigyelése szerint az ottani nép a beteg állatokat megtáragyozza, ami abban áll, hogy tályoggyökeret vesznek, egyik végét hegyesre faragják, s a beteg állat