Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Régi vízfolyások és elhagyott folyómedrek Orosháza környékén

282.

tai laposokon is - Bogárzó, Csomorkány, Cinkus - nagy víztömegek gyűltek össze. Például a Fehér-tó elérte a három kilométeres hosszúságot és az egy kilométeres szélességet . E tájról indult el a két legnevezetesebb vizi út, a Kakasszéki és az úgynevezett Száraz ér. A Kakasszéki ér, állítólag olyan bővizű volt, hogy ladikon, tutajon szállították rajta a sót Erdélyből."

A Kakasszéki éren a régi viziközlekedésről Szeremlei igy tudósit: "A helyi hagyomány szerint e folyón régibb századokban Gyuláig hajóval lehetett és szoktak közlekedni."

Ugyanerről Bodnár Béla azt irta: "A mai Kakasszéki tó környéki idős gazdáktól hallottam, hogy nagyapjaiktól, szépnagyapjaiktól fennmaradt hagyomány szerint abban az időben nagy viz idején éltes hajók jártak Vásárhely és Gyula között a Kakasszék éren."

Szeremlei és Bodnár munkáiból emlitétt idézetek ismeretében és valószínűen ezekre támaszkodva hangzott el Hódi László megállapitása a Kakasszéki-ér históriai időben /néhány száz évre visszamenően/ volt állítólagos vizbőségéről.

Huszár Mátyás mérnök /37/ az Épitési Igazgatósághoz 1821. október 11-én irt jelentésében igen érdekes ősvizrajzi képet festett. Elmondja, hogy 80 év előtt a Szentes és Hódmezővásárhely közti árterületen magas vízálláskor mindkét városból hajón kellett járni Gyulára a békési puszták között. A Maros vize magasabb vízállások idején a Bugyér, Kutér-völgy, Mágpcs, Kenyér nevű vízfolyásokon át a Tiszáig jutott.

Tehát az előfordult, hogy a !Maroson és a Körösön is gyorsan lezúduló nagy árvizek Arad-Gyula közötti területen is szétterülvén, az ottani régi medrekben találtak lefolyást és a belvizekkel, vadvizekkel gyarapodva a Kakasszék ér medrét is megtöltötték.

Azonban nem tartom valószínűnek azt, hogy a Kakasszék ér akár a honfoglalás óta eltelt időben is olyan