Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A battonyai zendülők pere
203. ki János, Stifmaysz József tanúk egymást kiegészítő vallomásával -igazolva van, miszerint többekkel együtt Pakurár szabadon bocsájtását előbb a csendbiztostól, majd a szolgabirótól életveszélyes fenyegetéssel vádlott is követelte, hogy egyik csendőr felé egy léczdarabot is dobott folyton kiabálva: "Tüzelj kutya zsandár." Hogy később kövekkel dobálta be az ablakokat és a hatóságra halált kiabált . 7. Kiss Mátyásné született Károly Margit, csak annyit ismer be, miszerint a kérdéses napon, midőn délutáni 3 órakor meghallotta, hogy testvérét Német Józsefet agyonlőtték, elment a városházára, ott a csendőröktől bebocsátást kért, minthogy azonban ezek durván visszautasitották s állítólag mezítlábas szajhának nevezték, csak annyit mondott: "Könnyű a zsandár uraknak éles marokkal a magyar vérben dulkálni." Ezen tagadó vallomásával szemben Koffer Borosa vádlott társa, valamint Boldizsár Dezső tanú vallomásával igazolva van, hogy vádlott már délelőtt, illetve délben jelen volt a városháza előtt, s kiabálta a többiekkel együtt:" Agyon kell ütni a főszolgabírót, fel kell gyújtani a városházát, majd benn szorulnak a kutyák." "Látom a kopasz fejét, ki kell húzni." Alföldi Sámüelné, Szántó Mihály - Utrata Jánosné vádlott, továbbá: Wiczl János, Hambach Ernő, Kerekes Sándor, Tumo Imre, Tóth Lukács, Gyurki János és Lovrits Pál tanúk vallomásával pedig kétséget kizáró módön be lett szintén igazolva, hogy vádlott délutáni 4 óra tájban a városháza hátsó kapujának betörésében részt vett, az asszonyok közt vezér szerepet játszott, Nagy Sándor tanú vallomása szerint kiabálva a férfiakra "ezek meghaltak értünk, és ti nem tesztek semmit," majd a csendőröket s a hatóságot gazembernek, gyilkosoknak nevezte,