Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Babáj Gyurka

158.

ritették, "s aztán tovahajtottak az összecsődült népség szemeláttára, az ujszegedi utca végén már vigan dalolva, mint valami lakodalmas nép, robogtak el.” /10/

A nép rokonszenvét mutatja, hogy már 1868. júniusában közszájon forogtak olyan történetek, mendemondák, amelyek Babájt és társait a furfangos, paraszti igazságtevés bátor bajnokainak állitották be, és az eseteket különféle variatiókban adják elő, de a lényegre nézve egyformán." Az egyik elbeszélés szerint Kiskunmajsán a kerületi biztos legényeivel vidáman borozgatott a város egyik kocsmájában néhány ott mulatozgató ember társaságában. A mulató-cimborák egyike egyszercsak azt állította, hogy eltűnt a pipája, és azt az egyik pandúr tette el. A vigadozók - Babáj és emberei - ekkor, egyik társukat a kocsmában hagyva, kimentek az udvaron álló kocsijukhoz, és fegyveresen jöttek vissza, követelvén a pipát. A gyanúsított pandúrt az egyik betyár ütlegelni kezdte. A megszeppent biztos "minden ékesszólását fölhasználta a rablók dühének csillapítására, s kártérítést Ígért a pipáért, mit a rablók 15 forintban megállapítva el is fogadtak." A biztosnál azonban nem volt elég pénz. Ezért a betyárok egy része elkísérte őt a lakására, ott előkerestették vele a pénzét, de csak a megállapított tizenöt forintot vitték el. /II/ Állítólag június 14-én, a pálosi pusztán /Kiskunmajsától kb,

12 km-re DK-re/ a vásárhelyi és csongrádi csendbiztosok

13 perzekutorral rajtaütöttek Babáj Gyurkán és három társán. A betyárok nem tudtak elillanni, mert lovaik éppen "legelőre voltak csapva," igy nem akadt más út, mint egy homokos partoldalban fedezéket keresve tűzharcba bocsátkozni a pandúrokkal. A lövöldözés az est beálltáig tartott. A sötétben a betyárok egérutat nyer-