Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
12 o maguk erszényét hizlaló urak hatalmasói" mentett8 mag a parasztságot. Páriz-Pápai jelzésében pedig azt olvashatjuk, hogy az uradalmi tiszteket és bírákat egyenesen az udvar ellenségeinek minősítették, tekintettel arra, hogy annak jövedelmét csorbították törvénytelen magatartásukkal, és kötelezték őket a hivatalos helyen, hogy "többet erőszakosan a Szegény községtől elszedett pénzzel sem a Kegyes Királyi Udvart, sem a községet le ne tapodhassák hatalmasságokkal.'’ /23/ Ezen parasztmozgalom hullámai még két év múlva, 1776-ban is, foglalkoztatják a megye képviselőit. Mert bár a paraszti követeket az udvarban deputációjukért nem érte bántódás, mégis a nemesi vármegye eljárást indított ellenük. 1776-ban az un. ”zene-bonások^ már a szegedi tömlöcben sínylődnek, bírósági tárgyalásukkal kapcsolatban pedig előkészületeket tesznek. Ennek során Lovász István felveti azt a gondolatot, hogy bizonyos szempontok miatt helyesebb lenbe más megyékből bírókat meghívni, és a maga részéről fel is ajánlja, hogy, ha szükség lesz rá, akkor ő tud olyanokat protegálni, akik ”a Földesúri jussokat fogják protegálni" a tárgyaláson. /24/ A nemesi bíróság készülődése idején, tehát a mozgalom kirobbanásának harmadik esztendejében, a parasztság ellenállása éppen olyan hevesen folyik, mint a kezdet kezdetén. Ekkor is ’’a Vásárhelyiek lármája i^emhogy csendesedne, de mind nagyobb. Szt„ Háromság vasárnapján nagy sereggel a gyűlések alkalmatosságával is a Városházánál mindazok megjelentek és kérték a Becsből kiadott Urbáriumot, mert az, melly úgymond, melly kiadatott nem igaz Urbárium, hanem a nemes Vme Tisztjei csinálták." /25/ Hosszú idő kellett tehát, mig a hatóságok elnyom
