Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1959)

Szabó Ferenc: Betyárvilág Orosháza környékén a szabadságharc után

44

talosan kik számítottak betyároknak Egy 1840-ben kelt hirdetmény szerint: «Az utasokat megfosztó haramiák és az országutakat elálló erőszakos tolvajok kik zsiványok . betyárok és szegény legény nevezetei alatt esméretesek. . . Zsiványoknak pedig tekintetnek szorosabb értelemben:

a / A kik erdőkben, vagy rejtek helye - ken tartózkodván, akár egyenként, akár többedmagokkal, fegyverrel vagy gyilkoló eszközökkel az utasokat megtámadják és megfosztják

b/ A kik a csárdába, malmokra,tanyákra és más e féle magános hajlékoba reá - törvén, erőszakos kirablásokat visznek végbe.

cl A kik csoportonként fegyveresen, erőszakosan gulyákból, ménesekből és nyájakból barmot hajtanak eL

dl A kik hasonló készülettel a helységében házakat vernek fel és rabolnak b . Mindegy pedig a büntetésre nézve, akár történt az illyetén esetekben emberhalál, akár nem, Ide értetődnek az e féle gonosztévők orgazdái, lappangtatok szállásadói, egyszóval a gonosz tetteknek bár mi részben felesmerendő elősegitői s élesztők*(8) A fenti általános megfogalmazásokon kívül a nép a betyárokat különböző csoportokba osztotta. Beszélt rablóbetyároból, gyalogbetyároból , voltak futóbetyárok, lókötők és kapcabetyárok is. (Az elnevezések önmagukért beszélnek)' A zsiványokat - az idézett hivatalos szövegtől eltérően - az különböztette meg a betyároktól, hogy okkal, ok nélkül vért ontottak. senkit sem kíméltek, emiatt mindenki gyűlölte őket

A betyárok általában éjjel tevékenykedtek, nappal békés pásztoroknak mutatkoztak és az u.n. «nappaltatók*. más néven «lappangtatók* segítségével fedezve voltak a hatóságok előtt Az üldözés elől a betyár általában orgazdája, szeretője, rokona, stb. tanyáján bujt eL Végső esetben a csárdák furfangos rejtekfolyosói nyújtottak menedéket, segítségükkel a betyár a nádasban egérutat nyert Amennyire lehetett a

betyárok vigyáztak arra. hogy csendőrök vagy katonák váratlanul meg ne lepjék őket Meg - bízható embereik már jóelőre értesítették a bandákat mindenről A nép szerint magas fák lombjai közül figyelt a kiállított őrszem. Igen elterjedt jeladás volt, többek között, a kútágas felengedése és a feltűnő pipázáa is. Igen jól jellemzi a betyárok éber elővigyázatosságát Polner Lajos csabai főszolgabíró egyik jelentése: «... a puszták fiai az úgynevezett sza - bad betyárok és ugróban lévő rablóknak legfőbb gondjok. minden neszre szorgalmatosán felügyelni, és a legkisebb zörejre a nagy kiterjedésű pusztákon gyors paripáikon tovább illanni Fő vonás az a magyar betyárban, hogy több időkig sehol sem tartózkodik, és majd minden éjjelét s napját másutt tölti*(9)

A legvalótlanabb hiedelmek a betyárbandák létszámára vonatkozóan élnek A közhit szerint száztagú bandák is léteztek. A való - ság ezzel .^szemben az, hogy 7-8 embernél általában sohasem volt több tag egy-egy bandában. Ezek azután együtt mentek rabolni, de nem jártak állandóan bandában, csak a megbeszélt időre jöttek össze alkalmas helyen. A leggyakotribb létszám 4-6, de a hármas csoport sem volt ritka. Lókötéshez 2-3 ember íb elég volt, de .házak kirablásához már hatan - heten is kellettek.

A rablók, betyárok elszaporodásának és tevékenységének meggátlására a megyei hatóságok kénytelenek voltak ellenintézkedéseket tenni Ezek az akciók azonban szinte mind - végig eredménytelenek maradtak, részint a hatósági ügyintézkedés nehézkes, bürokratikus lassúsága, főként azonban a betyárvilágot kiváltó és tápláló gazdasági és társadalmi körülmények folytonossága miatt Békés megyében már 1744-ben közgyűlésileg elrendelték hogy «...a megye valamely tisztje a pandúrokkal és ha kell, fegyveres néppel, minden két hónapban járja be..a pusztákat és fogdossa össze a tolvajokat, gyanús egyéneket, különösen pedig a szökött katonákat *(10) 1748-ban szigorú rendeletet hoz a megye a pásztorok megzabolá - zására, megtiltván számúba a szükségleten felüli számú nyerges ló és a boton kívül bármi-