Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1959)

Tábori György: A tótkomlósi szlovák asszonyok kézzel kicifrázott falelhúzásai

194 nem használ sötétkék festéket A keverés hol rassz fakanállal, pemzlivel vagy éppen egy darab kukoricaszárral történitvagy ami éppen a kezük ügyébe kerül *z lopatkou*(a 3 kifejezés nem fedi a kavaró fogalmát. ’’ la­­pátocskát’ jelent). Keverés közben, a meg­felelő szín kikeverése végett a kavaróval színpróbát végeznek a falon, kis csíkokban. Ha túl sötét a festék, úgy oltott meszel, ha pedig világos, akkor fekete festéket adnak hozzá. Figyelik, hogy se sűrű, se ritka ne legyen. A jól elkészített festéknek szürkének kell lennie és nem feketének, hogy a * vi­­rógozás * majd látszódjék rajta. Záluszki Jánosné - közlő ~, úgy szereti, ha kissé sötétebb a festék, mert szerinte jobban látszik majd rajta a rajzolt virág a ‘ruzaí megszáradás után. A jól elkészített festéket lehetőleg egy napig állni hagyják, hogy azalatt ‘elkészül* ‘sä rozrob£*. a ‘mész megeszi a festéket* ‘vápno zozerje tu farbu*, vagyis a festék az állás következtében tökéletesen feloldó - dík és elkeveredik az oltott mészben, azál­tal simább, szebb lesz a festés. Meszelés előtt a ház oromfalát a víz­­vetőtől ‘odvkvap* a földig ‘po zem* puha ruhával letörlik és a lábazatig oltott mész­szel bemeszelik Ezután következik a lábazat festése.az ‘elhúzás* ‘zaróvnánania*. az előző napon elkészített szürke festékkel. Legelőször ‘kihúznak* *vi trahluju*, azaz a fehérre me­szelt falon fekete porfestékbe mártott spár­gával ejtett csíkkal elhatárolják a festeni va­ló széles falrész felső szélét Ez a határ - vonal a meszelt és a festett falrész között Utána kicsi ecsettel ‘steticka* körülbelül egy­másfél centiméter vastagságúra ‘elhúzzak* a csíkot *zo Stetiíkou obróvname*. majd nagy meszelővei ‘stetka*1 elhúzzák a lába­zatot vagy másfél-kétméteres darabon, A- zért nem húzzák el végig az e^gész lába­zatot. mert a ‘virágozás* ‘malovat* csak a már nedves elhúzásra lehetséges. Ha a mintázást ezen a darabon elvégezték megint ‘lehúzzák* a szürke festékkel a következő falrészt és a festék megszáradása előtt azt is virágozzák. Ha két asszony végzi a mun­kát, akkor az egyik egyfolytában elhúzza a falat, a másik pedig végzi, ut&ancsak egy­folytában a mintázást Karasz Jánosné a ‘kisház* ‘chiska* utcai falát körülbelül fél óra alatt készítette el egymaga. A mintázás úgy történik hogy a még nedves festékbe újjukkal rajzolják ‘malovanvo je spr8támi* az egész kompozíciót. A szür­ke festéken, ujjuk nyomán, sötétebb színben jelenik meg és marad rajta a virágozás. Fő­leg virágok kerülnek ki ujjaik alól. így rózsa ‘ruzl* vagy ‘sipka*, napraforgó ‘slneífnlk*. búzavirág ‘pfíma*. tulipán ‘tulipán*, kokár­davirág “galárdia*. árvácska ‘sirvótka/ nár­­cis ‘ártisla*, dália vagy georgina ‘dordia*. A lakóház melléképületeinek a díszítése már rendszerint nem olyan erőteljes. A kompozícióból a virágelemek legtöbbször el­maradnak és csak Jdsebb vagy nagyobb hul­lámvonalakat ‘na Iduku* alkalmaznak díszíté­sül vagy egymásután sorakozó nagy c-t vagy kicsi c-t rajzolnak ‘aj na c, malvo c. aj vefkvo c*. . A második világháború előtt alkalmazott motívumok egyszerűbb virágábrázolások, bár egyszerűségükben is a kellő arány, párosul­va a helyes elhelyezéssel, a legtöbb eset - ben, kifinomult ízlésre valló munka. (I.Ü. 2. és 3.) \í'l A kompozíción belül, a virág - motívumoknál igyekeznek plasztikus hatást kelteni, a valóságot óhajtják megközelíteni . amikor a virágok szirmait dupla vonallal raj­zolják meg, a naturalisztikusabb hatásra való törekvés céljából A második világháború után a ház fa­lának ez a díszítő módja majdnem teljesen eltűnt Tótkomlóson, de ahol még él. ott új formastílussal gazdagodott Záluszki Jánosné és Karasz Jánosné most az új formastílusban díszítik házuk e­­lejét és az udvaron lévő melléképületek fa­lának alját !'I

Next

/
Thumbnails
Contents