Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1959)

Elek László: Táncsicsra vonatkozó dokumentumok a Gyulai Állami Levéltárban

109 ság szerint kiterjeszteni szükséges. Másodszor, hogy a kincstári vagy koro - nai jószágok, puszták sál sokkal inkább esz­közölnék a haza jólétéi ha reájuk falvak tele­píttetnének, mint ahogyan ezeken most foly a gazdálkodás. Kétségtelen, hogy a kincstári puszták mostani bárlói közól némelyek a föld­nek holdjától néhány forinttal többet Ígértek és fizetnek is mint előbb egyik másik község fi­zetett s így a kincstárba több forint foly be, de a politikailag bölcs kormánynak nem lehet főczélja az, hogy a kincstár kiváltkép csak haszonbérből gyarapodjék; hanem az,hogy a lakosok egészben boldoguljanak, hogy a földművelők közöl minél többnek legyen, ha csak kis terjedelmű, saját ingatlana is. A községekhez közel fekvő kamarai pusz­tarészeket, vagy kisebb terjedelmű egész pusz­tákat a községnek kell átengedni, ha ugyanazt örök áron megszerezni óhajtják, vagy hosszú időre 30, 40 vagy 50 évre r sőt még hosz - szabra is, mint pl Angliában szokás - ha­szonbérbe kell adni Az ekkép jólétre emelke­dett községek, ha kevesebb haszonbért fizet­nek is; vagy az általuk örökáron megvásár - landott pusztáknak ára nem vet is a kincstár­nak akkora hasznot mint a bérlel más rész­ről a soknemű adóban bőven pótolják a kincs­tár veszteségeik ** és az oly községek na­gyobb biztosítékot nyújtanak a kincstárnakmint egyes bérlők, kik közt nem ritkán találkoznak olyanok kik hamisan megbuknak s zsebrera­­kott pénzzel odább állanak,- A mi pedig a nagyobb pusztákra telepitendett faluk népét illeti az imént említett biztos hasznon kívül még azt az erkölcsi nagy hasznot is adja az országnak - mi az anyagi nyereségnél még becsesebb - ll azok kik most bizony­talan napszámból élnek, egyik pusztáról a másikra elszórtan költözködnek gyermekeik neveléséről nem gondoskodhatnak a fenteb­bi terv azerinl a telepített faluban közösen iskolákat állíthatnának s gyermekeik nevelé­sét czélszerűen vezethetnék Ha ily új köz­ségekben minden polgár egyenként egy da­rabban csak 10 holdnyi főidet kapna is a háztelken kívül, akár hosszú időre szóló ha­szonbéri szerződés mellett, akár örök áron részletes lefizetésre, rendkívüli szorgalmat fejtenének ki hogy tartozásaikat minél előbb lefizethetve, a földnek tulajdonosává válhas­sanak mely szorgalom nemzedékről nem­zedékre szálva, 8őt emelkedve, az állam - nak kiszámíthatatlan hasznot hajtana. Alig szükséges említenem, hogy akár hosszú időre való bérbeadás, akár örök á­­ron történő eladásnál, különösen arra kel - lene tekintetni hogy azok bírjanak elsőbb - séggel, a kik mind országos adójukat, mind pedig a haszonbért - ha ugyan földeket is bérelnek - rendesen fizették, s hátralékban nincsenek; mert méltányos és igazságos , hogy a takarékos, szorgalmas földmívesnek adassék előny a restek tékozlók fölött. E- gyébiránt kik gern saját földdel nem bírnak sem még eddig nem béreltek következőleg a kormány nem tudhatja róluk váljon telje­síthetik és akarják e teljesíteni mit tőlük az állam meg vár: ilyenek részére a közsé - geldől adandott jó erkölcsi bizonyítvány szol­gálhat kezességül; mert én minden tunya - tékozlót kárhoztatok következésképen nem volnék hajlandó olyanoknak előnyt nyújtani a szorgalmasok fölött Harmadszor vagy harmadik eszme. A honvédelemnek czélszerűbb, igazságosabb módja, Senkisem vonhatja kétségbe, hogy közadózás nélkül az ország ügyeit igazgat* ni a hazát megvédeni nem lehet, tehát az a kérdés, hogy miként lehet nagy ügyet mi­nél kevesebb adóteherrel elintézni oly cse­kély teherrel, hogy azt az állampolgárai te­hernek ne is mondhassák. Az országos köz­­igazgatást itt mellőzve, csak a katoriáskodá- 8i rendszerről akarok röviden szóllani, - ezt illető eszmém a következőkből áll: * soroz - tassék be minden ifjú ki a 18 évet betol - lőtte, de csak egy évre és kivétel nélkül , nem tekintve kisebb hibáira sem, mert a hadseregnél valami szolgálat tételre minde­­nik alkalmas, a míg ezen egy évi szolgála­tot nem teljesítette, semmiféle pályára mint annak önálló kezelője - ne léphessen, és semmiféle polgári jogot ne gyaícörolhas-

Next

/
Thumbnails
Contents