Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

ként hozott csomagolt egyéb fésűfajtákat (60. kép). Mindkettőt fehér lepedővel takarták le, hogy a reá helyezett portékára a vásárlók figyelmét jobban felhívják. D. E. I. a keskeny pult mögött középen állt, ahonnan a vevő keze mozdulatát szemmel kísérhette. Hibás árut ki nem állított, nehogy elriassza az érdeklődőket. Ha olykor akadt efféle, azt a nagyon szegényeknek s az alkudozóknak ajánlotta föl olcsóbban. D. E. II. sátra abban különbözött az elődjétől, hogy a hátsó, ferde deszka szélesebb lett, azonos méretű a pulttal. A mester, miután a lepedővel ezt is letakarta, 3-4 párhuzamos sorban széltől szélig spárgát feszített ki, hogy reá helyezze a lányok körében ekkor fölkapott celluloid körfésűket, hajráfokat s a polgárasszonyok kereste oldalfésűket, műanyag hajtűket. A 20. század kezdetének gyári portékái - kisebb arányban - már D. E. I. sátrában is feltűntek. Egyenesen Bécsből rendelte őket. Az első világháborút követő női hajviseleti változás, a polgárság divatjának utánzása s az ezt ügyesen fölkaroló gyáripar arról győzte meg D. E. II.-t, hogy minél nagyobb mennyiségben vegye át a váradi fésűgyár változatos formájú termékeit. 1925-ben piaci árukészletének negyedét, 1938-ban már harmadát alkották ezek a cikkek, amelyeket 20-25%-os haszonnal adott tovább. Beszélhetünk-e a jelenség fordítottjáról, a Danielisz-fésűk nagybani árusításáról? D. E. I.-től a kereskedők csak borbélyfésűt vettek át, korlátozott mennyiségben. Az 1925-ös kisgépesítésnek tulajdoníthatóan fia a megtermelt többletet a sátorban már nem tudta értékesíteni. Az emberek, főképp a városiak rájöttek arra, hogy a szükséges dolgokat a hét bármelyik napján megtalálják a kiskereskedőknél, a fésűket a gyarapodó számú bazárokban, divatáruüzletekben. Az idősebbek eleinte még idegenkedtek a szokatlan színű, formájú gyártmányoktól. Inkább választották a drá-