Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)
vékony körfűrészt szorított be. E fölé helyezte a rögzíthető, de használat után leszerelhető asztalkát, amelynek közepén egy hasíték volt a fűrész számára. Ennek segítségével szabták ki a szarulapból a leendő fésűt. A fűrész nyomát a már megismert custráfolóval a „műhelyen", a kraksznin kézi munkával kellett eltüntetni. Következett az egykori faragást és fálozást helyettesítő gyalulás. Ezt a másik munkagépen, a spindlin végezték el, amelynek jobb karjára egy 20 cm átmérőjű, 5 cm széles, tömör fogaskereket szereltek. A sűrű, 1 cm-re kiálló fogakat borotvaélesre kellett reszelni, amit 50-60 fésű után ismételten éleztek. A motor hajtotta transzmissziós szíj ezt hozta gyors forgásba, miközben a mester a kivágott szarudarabot mindkét kezének hüvelyk- és mutatóujja közé fogta, s a gyalu alá tartotta, megadva a munkadarab vastagságát, legyalulva a többletet, a bivalyszaru barázdáit és elvékonyítva az egyik vagy mindkét oldalát, ahova majd fogat vágnak. A fésűkészítés hosszas munkafolyamatának ez a legveszélyesebb mozzanata. Ha a gyalu kése a szarudarabot kikapta a munkás kezéből, mindkét tenyerének bőrét, húsát csontig levitte. E tragédiát csak úgy lehetett megelőzni, ha mindkét könyökét oldalához szorítva, tenyereinek távolságát a gyalu alatt rögzítette. Innen vissza afogvágóhozl Az 50 cm hosszú tengely ritka fog esetében egy 15,5 cm átmérőjű, sűrű fogaknál akár két 6,5 cm átmérőjű, igen vékony körfűrészt forgatott. Előtte két klupni, amelybe az egy vagy két darabot befogták, szorították, majd jobb kézzel lassan a fűrészre engedték. Bal kezével egy igen ötletesen megszerkesztett továbbítót emelgetett a dolgozó, amely - beállításától függően - 3-4 mm szélességű ritka vagy 1-2 mm-es sűrű fogak kivágását tette lehetővé. Természetes, hogy a ritka és sűrű fogakkal egyaránt ellátott fésűtípust külön-külön kellett klupniba fogni. Ezt afálozás követte, amikor a körfűrész nyomát, apró felszakításait tüntették el. Ehhez vissza kellett térni a kétkarú spindlihez,