Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)
- D. E. I. a lyukasztáshoz egy meglehetősen kezdetleges eszközt használt: erős férfi tenyeréhez hasonlító deszkadarabot, amelynek elvékonyított alját a klupniba rögzítette. A szélső „ujjak" közé acéldrótból tengelyt helyeztek, amelyre egy nagy gurigát, cérnaorsót szorítottak. Ezt egy íjhoz hasonló pálcával és zsineggel váltóforgásba hozták. Az orsó tengelyét bal felé megnyújtották, végét laposra hegyezték. A mester jobbjával az orsót s a fúrót hozta forgásba, miközben a baljában tartott fésúformát a kivágandó részeknél átfúrta. Egy-egy finom ornamentikájú fésűtáblán 60-70 lyuk is volt. Ebbe kellett külön-külön befűzni a fűrészélt, majd a rajz vonalán kivágni, ami - az olyan kemény nyersanyagnál, mint a szaru - csak kettőzött türelemmel és erőfeszítéssel sikerülhetett. D. E. II. ehhez a művelethez már iparilag előállított rugós kézifúrót használt, amelyet függőlegesen le s fel kellett mozgatni. A legyalult, slájfolt, fényezett kontyfésűket az iparosok dobozba rakták, és portalan helyen őrizték. Hátramaradt görbítésük, amire csak nagyvásárokra készülve kerítettek sort. Ehhez szükségük volt 4-5 cipősámfához hasonlítható görbítőre és a sparherd, konyhai tűzhely közepesen meleg vaslapjára. Erre újságpapírt terítettek, és a kontyfésűt, cipőhúzót - gyakori forgatással - hajlít hatóvá tették, majd a fából készült, bőrrel borított gömbölyítőbe szorították. Miután nagyjából kihűlt, fellazították és hideg vízbe dobták, ahol teljesen megszilárdult. Végül szárazra törölték, flanellal átfényezték és csomagolták. Térjünk vissza a minták sokszorosításához. A fésűsök ezt igen egyszerűen, ötletesen oldották meg. Az elkészült kontyfésűt még görbítés előtt higított kékítőbe, lila tintába vagy barna festékbe mártották, és jó minőségű papírra nyomták. Adandó alkalommal ezeket ragasztották a szaruplatnikra; a lombfűrészelés befejeztével a papírmintát enyhős 55 vízben leáztatták, hogy még néhány alkalommal felhasználhassák. 'langyos' - a szerk.
