Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

Mester Emberek, kik itten laknak, Nyárban paraszti munkával élnek, és csak Télben folytattyák valami Mesterségeket, akkor is, ha Bort tudnának venni. (...) Hogy itten Czéh állíttasson fel, helyben nem hagyhattyuk."

22 - Azonban a csizmadiák, hosszú huzavona után, 182l-re mégiscsak kiharcolták céhüket. Tekintélyük és anyagi helyzetük fokozódó erősödését bizonyítja, hogy hamarosan saját elárusítóhelyet kértek a várostól. Közös pénzen telket vásároltak, s 1839-ben fel is építették a csizmadiaszínt.

23 - 1835ben a tímárok is megszervezték a maguk céhét. E kettőn kívül más foglalkozási ágnak nem volt annyi művelője, hogy hasonló önvédelmi szervezetet alapíthatott volna, de arra sem mutattak hajlandóságot, hogy négy-öt rokon szakma egyesüljön. Egészen a 19. század derekáig - még a tehetős kézművesek is - jövedelmüknek csupán töredékét fordították műhelyük fejlesztésére. Inkább földet vagy szőlőt vásároltak, ezt tartván agyagi gyarapodásuk bizonyítékának, egyben biztosítékának. E tipikus alföldi parasztváros lakói ipari szükségleteit a „görögök" boltjaiban, a hetipiacon, de még inkább a máshonnan érkező kismesterek benépesítette őszi és tavaszi nagyvásárokon szerezték be. A KISIPAR FELTÖRÉSE E PARASZTVÁROSBAN Az 1848-1849-es forradalomnak - eltiportatása ellenére - vízválasztó szerepe volt a feudális és a korai kapitalista termelés, társadalmi szerkezet, árucsere, valamint életforma között. A feudális viszonyok felbomlottak, s utána megszabadultak a hercegi uradalomnak évente fizetett taksa anyagi terhétől; anakronisztikussá, túlhaladottá lett a nemesek és nemtelenek belső harca, az őshonosok és a beköltözöttek közötti megkülönböztetés, sőt az újabb jövevények ellen már nem emelhetett vétót a hatalmát vesztett magisztrátus. 1859-ben a korábbi 8-15 helyett 106-ra emelkedett a 22 SZATHMÁRY 1912, 9. p. 23 DÁNIELISZ 1994,14. p.