Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

jelent az egyes állatfajok háziasítása, így biztosítva a nagycsalád számára a folyamatos húsellátást. A szelídített állatok számának növelése hozta létre az állattenyésztő-pásztorkodó életformát, a nomadizmust.

10 A húsfogyasztáskor megmaradt csontok egy részét nem dobták el, hanem kezük ügyében tartották. Amint Julius Lips ezt föltárta, „a fán és kérgen kívül az ember már az őskorban készített magának csontból, szarvból, kagylóból használható szerszámokat. (...) Maga a paleolitikum sem jelent egyebet, mint régibb kőkort, amely a szakóca, a penge és a csontkultúra szakaszaira oszlik."

11 A kezdet kezdetén a barlangi medve hatalmas fogait egybetartó állkapocscsontok hatékony fegyvernek bizonyultak. Szigonyokat, horgokat, árakat, bőrkaparókat és tűket csontból már az őskorban készítettek. A bolíviai indiánok elődei sertésbordából csontárat és tűt hasítottak; az itteni őserdőkben elszigetelten tengődök még másfél százada is olyan élű késeket használtak, melyeket majomlábszárcsontba rögzített nyúlfogak alkottak. Másutt bordacsontokból bödönt állítottak össze zsír tárolására. A kanadai indián vadásztörzsek fanyelű és hódfogélű késeket készítettek, de az ellentétes póluson élő tűzföldieknél is elterjedtek a csontszerszámok. Az időben és térben történt távoli kalandozás után közeledjünk népünk múltjához s az általa lakott tájakhoz! A honfoglaló magyarok régészeti hagyatékából, a középkori ásatásokból előkerült használati eszközök a csontmunka elterjedtségéről tanúskodnak. A sírleletekben mindig vannak fésűk, továbbá íjat, nyerget, övet ékesítő, véséssel, karcolással mintázott csontlemezkék. A nők díszként a nyakukban hordtak fonalra, vékony állati bélre fűzött kopáncsokat, vagyis rovátkázott kisebb csontokat, gerinccsigolyákat. Régiségben, ízlésben ezek vetélkednek az óceániai és az afrikai népek kagyló- vagy állatfogfüzéreivel. 10 BODROGI 1961, 78-127. p. 11 UPS 1958, 161-162. p.