Benedek Katalin: Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955 alkotói pályájának főbb állomásai (Békéscsaba, 2005)

Utolsó jelentős kiállítása 1952ben volt. Az ismert témák köre bővült, az ekkor Sárospatakon töltött üdülés során szerzett friss élmények nyomával. /32. kép/ Puritán színvilágú, hideg kékes-szürke téli tájai új színfoltot jelentettek munkásságában. Bemutatott csendéletei azonban nem arattak osztatlan elismerést: „...azok a legszebb csendéletei, melyek nem az ábrázolt tárgyak magányosságát fejezik ki, hanem egy-egy emberi miliő életigaz, emberi levegőjét idézik fel." /67/ Perlrottot jól kivehetően - mondhatni magától értetődően - a kor érvényben lévő normáinak nevében marasztalta el a kritika. Kevés számú kiállított figurális képét az egyszerűség, valóságleíró közvetlenség jellemezte. A kiállítás katalógusának előszava lényeglátással és tömören szólt a festő régebbi tájképeiről, csendéleteiről: a merész színek és a formai tagolás szenvedélyes hangossága jellemezte. Az expreszszionizmus és a kubizmus 'nyelvtanából' tanult módszerekkel igyekezett művészi elemzést adni a valóságról - a tájak eleven szépségéről is. Képzeletét jobban izgatta az elemzések nyugtalanító érdekessége, mint a valóságadta élmény egészének összetettségében a megbonthatatlan, szerves egység." /68/ A bemutatót kísérő kritikák közös vonása, hogy összegezték Perlrott eddigi művészetét, a megtett hosszú 32. kép Sárospataki téli táj, 1952 56