Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

Békés megye középkori templomai előkerülő sírok tehát igen nagy sűrűségben, és egymás fölött több rétegben jelentkeztek. Éppen ezért volt különös és szokatlan az, hogy a templomhajó északkeleti sarkában a sírok által szabadon hagyott, kb. 2x1,5 méteres szabályos négyszög alakú terület érintetlenül maradt. Tekintve a közvetlen környezetében előkerülő sírok jelentős zsúfoltságát, az adott helyen csak egykori berendezési tárgy meglétét lehet feltételezni, s ez valószínűleg a szószékkel - vagy mellékoltárral (?) - azonosítható. A középkori falusi templomokban esetleg használt szószékekre vonatkozó ismeretek összegyűjtésével azonban még adós a kutatástörténet, sőt magára a szószék általános funkciójára, elterjedésére, használatára vonatkozó adatok mennyisége is meglehetősen szegényes. Általános említései, meghatározásai használatának magyarországi elterjedését a kolduló rendek XIII. századi megjelenésével hozzák kapcsolatba, de az előzmények vonatkozásában a Szent Gellért életével kapcsolatban említett „prédikáló szék" sem lehet mellékes. Általános, régről ismert törvényszerűség, hogy a középkori templomok bejárata a hajóba vagy a déli vagy a nyugati oldalon nyílott. A Békés megyei középkori falusi templomásatások során a bejárat egyértelmű nyoma sehol sem került elő. Az ásatok a békéssámsoni és a kovácsházi, illetve feltételesen a dobozi, a gádorosi, a fövenyesi templommal kapcsolatban a nyugati oldalon határozták meg a bejárat helyét, máshol a kérdés nyitva maradt. Egyértelműbb volt a helyzet a Csolt-monostor és talán a gerlai templom épületének feltárásakor, hiszen ezeknél a két hatalmas nyugati torony, az előbbinél pedig a templom déli oldalán elhelyezkedő kolostor eleve a nyugati főbejáratot feltételezi. Azoknál a falusi templomoknál, ahol csak találgatni lehet a bejárat helyét, érdemes figyelembe venni az újkori beásások helyét, mint ahogyan a szentélyekben feltételezhető oltárok 154 Zádor 1984. 112-113; G erő 1984. 180; Llex 240. 155 Kmlll2. : 45 esetében. Az újabb kori kincsmondák ugyanis többnyire abban gyökereznek, hogy az elhagyott, sokszor évszázadokon át magányosan álló, nyilvánvalóan romladozó állapotban lévő templomok épületének sarkában, az oltár vagy éppen a bejárati ajtó küszöbje alatt kincset rejtettek el. Valószínűleg ezzel összefüggő, általános jelenség a középkori templomok feltárásánál, hogy az épület területét különböző, kisebbnagyobb, sokszor igen tekintélyes méretű, kései beásások szabdalják szét, bolygatják meg. Ezek a beásások természetesen különválaszthatók azoktól, amelyek egyértelműen az alap falakban található tégla vagy kő kitermelését célozták, s melyek éppen ezért közvetlenül csak a falak vonalában keletkeztek. A templomtér belsejében, néha azon kívül is, de szorosan a falakhoz igazodva, ugyanakkor szabálytalan formákkal jelentkező gödrök szerepe ezektől teljesen eltérő lehetett, s csupán kincskeresés célját szolgálhatták. Az épület eredeti, a bolygatások, kincskereső gödrök keletkezésének idején még minden bizonnyal látszó bejárata lehet annak is a magyarázata, hogy a napjainkra már teljesen eltűnt, s csak ásatással azonosítható templomoknak az északi alapfalai maradnak meg épebben. A különböző beásások, gödrök ugyanis leginkább a déli és a nyugati alapozásokat bolygatták meg, sokszor teljesen átvágva és eltüntetve magát az alapozást is. A hidasi templom feltárásakor — kivételként erősítve a fenti, tömeges beásások előfordulására vonatkozó szabályt - a falak helyén csak két kisebb gödör, s a szentélyben is mindössze egy-két kisebb kiterjedésű beásás került elő. A középkori templomok bejáratának fentiekben említett általános elhelyezkedésére utalva nem lehet véletlen, hogy a hidasi két gödör éppen a déli és a nyugati fal közepén került elő. A gödrök fölső széleinél még a döngölt földből készült alapozás tetejére rakott legalsó téglák is az eredeti helyükön maradtak meg. A két gödör így a templom bejáratának helyét jelölheti, amely a hajó déli vagy a nyugati falának köze-