Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)

EPILÓGUS Tizenöt éves sihederként 1948-ban fogalmam sem volt arról, hogy mit rejt magában e domb. Két évvel később azonban, amikor régészkedni kezdtem Derecskén a Kődombon, spekulálni kezdtem, mi a különbség Mágor és a Kődomb között. Akkor még nem jöttem rá, ma már tudom: Mágoron egy telire, a Kődombon egy kurgánra épült rá a Szent István és Szent László közötti magyarok temploma. Mindkettőből csak szomorú törmelékek maradtak, amelyek állandóan kicsorbították a kapát. A körülmények azután azt hozták maguk­kal, hogy Komáromi Gábor barátom kérésére rám hárult az 1986-os pincemúzeumi ásatás feladata. Be kell vallanom: amennyire nem tudtam 1948-ban, hogy mi van a lábam alatt Mágoron, annyira nem hittem abban, hogy szülőfalum közössége, főleg kedves barátommal, Komáromi Gáborral, soha ki nem apadó energiáival és nemzeti törté­nelmünk iránti szeretetével létre tudja hozni ezt a kiállítást. Az tény, hogy 1986 nyarának két hetében két brigáddal váltott műszakban 14 napon át napi 16 órát dolgoztunk a hatalmas szelvény feltárásán. Szeretném, ha a látogató tudatában lenne annak, nem valami csekélységről van szó. Valamilyen őskori régiségek ilyen nagyszerűen, de egyszerűen befedett - néhány évtizedre szóló - megőrzésére Európa e részében még sehol sem, vagy csak elvétve került sor 1986 előtt (32. kép). Bárhol a világon, de különösen a Viharsarok környékén min­denütt jogosan el lehet mondani: minek ide vagy oda pincemúzeum, amikor nincs pénz óvodára, oskolára, orvosságra. Olyan vita lehet ez, amelyben mind a két félnek tökéletesen igaza van. Ha azonban mindig így gondolkodunk, akkor soha és sehol nem épül majd ilyesféle látni­való, óvoda, iskola előbb-utóbb mégiscsak lesz mindenfelé, szabadtéri kiállítás viszont csak ott, ahol egyelőre több adatik makacs, elszánt kitartásból, mint pénzből. Persze a pénz sem utolsó, ezt bizonyítja az ország másik megőrző bemutatója Százhalombattán, az ország leg­nagyobb üzemének tövében: kedves barátom, Poroszlai Ildikó remek vaskori halomsírja. Ő is olyan makacs magyar lehet, mint Komáromi. 86

Next

/
Thumbnails
Contents