Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)

Vénusz). Feltehető, hogy ez volt a szentélyben tisztelt nőistenség kul­tuszszobra, a bálvány. Ha pedig tényleg edény volt, akkor abba hoztak a szentélyben tisztelt istenségnek áldozatokat. Valószínű, hogy köz­vetlenül a szentély elpusztulása vagy inkább elpusztítása előtt vagy éppen annak során a szobrot (edényt) szándékosan összetörték és szétszórták, és ezért csak néhány darabjára találtak rá a feltárt szelvé­nyekben (további részei ott heverhetnek még a teli mélyében). A meg­maradt csuklón négymenetes réz (arany?) karperec domborműves megmintázása látható, és feljebb, a felkaron is lehetett egy vastag fém- vagy kagylóperec. Karperec látható a tiszai kultúra Szegvár­Tűzkövesen talált, férfiistent ábrázoló agyagszobrának csuklóján is. 19. kép: három széles talpon álló áldozati tál vagy oltár, 18 cm magas A következő egység a déli fal melletti nyugati sarokban hevert, részben a padlón, részben egy alacsony agyagemelvényen: egy négy alacsony lábon álló és favázra tapasztott peremes agyagasztal (a 16. képen a fal mellett), mellette egy három széles talpra épített és ke­rekdeden négyszögletes áldozati tál (19. kép), előoldalán díszítéssel. Egy megégett szarvasagancs is feküdt ezen a tálon vagy az asztalon (a 16. képen nem szerepel). Vagy az áldozati tűzben, vagy az épületet elhamvasztó lángokban égett meg. A csoporthoz tartozott még egy kis füles korsó, egy kis tál, egy gömbölyű csésze, továbbá egy, a padlóba beásott nagy gabonatároló edény (16. és 20. képek). Előkerült még itt egy agyagból mintázott madárfej, amely valamiről letörött. Mibenlétét jól mutatja az együt­68

Next

/
Thumbnails
Contents