Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)

lőtt, hiszen a leégett épület bezuhant tetőmaradványai 40 cm vastagon borították be a padlót, és a lehullott égett tömbökön jól látszottak a nádszálak párhuzamos lenyomatai. Az épület keskeny, 1 méter széles faküszöbös bejárata a nyugati sarkon volt, és két helyiségből állott (15. és 16. kép, az osztófal nincs ábrázolva). Mindkét helyiségben volt egy padlóra rakott és többször megújított agyagtűzhely (a 16. képen nincsenek ábrázolva). A nyugat felé eső szobában, tehát a bejárat közelében rengeteg halpikkely hevert a padlón, amelyet legalább háromszor tapasztottak újra. Másutt apró kőszilánkok voltak, amelyek arra utalhatnak, hogy eszközöket is pattintgattak az épületben. Ezeket a jeleket a feltáró Hegedűs Katalin részben úgy értékelte, hogy az épület egyben lakóház is volt. Tudjuk, hogy a fontos tápláléknak számító halak elfogyasztása része lehetett újkőkori vallásos szertartásoknak, és akár rituális kőeszközkészítés is szerepelhetett a ceremóniák során. Jóllehet kétségtelen, hogy az épület felszerelésében mind a romok között, mind alattuk a padlón voltak nyilvánvalóan hétköznapi dolgok is (összetört edények, szögletes agyagláda, csiszolt és pattintott kőeszközök, csontszerszámok, szövőszéknehezékek), más leletek és jelenségek egyértelműen szentélyre mutatnak. Az ilyen jellegű tárgyak száma legalább 39, de valójában még több, és három csoportban, illetve szétszórva hevertek a ház padlóján, természetesen összetört állapotban (egy részük a padlóba mélyített gödörben). A szentély felszerelését egyébként megbolygatták olyan gödrök és sírgödrök, amelyeket a szentély korát követő tiszai időkben ástak be felülről az akkor már betemetődött szentélyromba (a 38. és 39. számú gyermeksírok). A szakrálisnak tekinthető felszerelés rövid listája a következő (17-25. kép): 65