Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)

Egymással harcoltak s egymást gyűrte le karjuk, így érték el a hűs Hadés tágas palotáját, névtelenül: feketén, bár rettentő erejük volt, értük jött a halál, s el kellett hagyni a napfényt. Ezután Zeusz isten ismét más embert állított ebbe a világba, és bár e negyedik rend esetében nem esik szó a bronzról, tudjuk, hogy a Tróját is megostromló mükénéi hősök, a héroszok, a győzhetetlen Akhilleusz, a ravasz Odüsszeusz, gőgös Agamemnon, öreg és bölcs Nesztor homéroszi világáról van szó, amikor már valóban bronzból készültek a fegyverek, mindenféle eszközök, és az arany mellett az ékszerek is: más embert állított Zeus ismét a világba, jobb s igazabb volt, mint az előbbi, ez új, negyedik rend, isteni hősök rendje, nevük félisten a földön, föld végnélküli téréin ők jártak mielőttünk. Emberölő csata, irtó harc pusztítja ki őket, részben a hétkapujú Thébaiban, a kadmosi földön, míg a Dagadtlábú dús nyájaiért tusakodnak, másokat elcsalt messzire, tengeren át a hajókkal szépfürtű Helénáért Trója alatt tusakodni. Ott a halál végzése homályba takarta be őket, ám egy részét Kronidés, ki az emberi sorsot két mértékkel méri, a föld peremére helyezte. Ott laknak... távol az isteni székhelytől s Kronos ott a királyuk. Aztán létrehoz ismét egy más emberi fajtát, sok népet tápláló földön most ezek élnek. Csak ne születtem volna e most élő ötödik rend embereként, meghalni előbb, vagy a messze jövőben élni szeretnék, mert melyben mi vagyunk, ez a vaskor. Éjjel-nappal nincs pihenésünk, pusztul az ember gondban, bajban, az istenek így szabták ki a sorsunk. 24