Száz év műtárgyai a Munkácsy Mihály Múzeumban 1899-1999 (Békéscsaba, 1999)

Kocsor János: A Munkácsy Mihály Múzeum rövid története

A mai fogalmaink szerinti időszaki kiállítások közül kiemelkedő jelentőségű volt Linder László és az Evangélikus Leányegylet által rendezett három népművészeti tárlat (1931, 1933, 1937). Ezeken kívül az Auróra Kör, többségében helyi képző- és iparművészek alkotásaiból álló, de néhány esetben a magyar művészet legjobbjait is bemutató, 8-10 napos kiállításai érdemelnek figyelmet. Ezeket az egyesület a hangversenyek, irodalmi felolvasások, ismeretterjesztő előadások mellett szervezte. A II. világháború vége felé, 1944 szeptemberében, a front közeledtével egy rendelet szerint a múzeum legértékesebb anyagát egy Somogy megyei ferences rendházba kellett volna szállítani - végrehajtására azonban - részint a szovjet csapatok október 6-i támadása, részint a munkatársak ellenállása miatt nem került sor. 1945 után jóformán évekig szünetelt az érdemleges múzeumi munka. Mivel nem volt kinevezett igazgatója az intézménynek, 1944-től 1946-ig majd 1948-tól 1951-ig Sass Árpád festőművész vezette azt. 1944 októberében az épület alagsorát elöntötte a víz, s az ott tárolt néprajzi anyag teljesen tönkre ment. Más alkalommal a színházban rendezett kiállítás néprajzi tárgyai kallódtak el. AZ ÁLLAMOSÍTOTT MÚZEUM 1950 márciusától a múzeum történetében gyökeres változás következett be. Az intézmény irányítása kikerült a város fennhatósága alól, kiszakadt addigi közegéből, közvetlenül a Népművelési Minisztérium kezébe került. Az országosan egységes szabályozásnak köszönhetően ugyanakkor a szakmai kérdések (gyűjtés, leltározás) terén a következő években jelentős előrelépés történt. 1951-ben - előzetes ellenőrzést követően - a korábbi igazgatót felmentették, s helyére Lükő Gábor (1909- ) gyulai múzeumigazgató rövid ideig tartó megbízatása után Tábori Györgyöt (1913-1997), a múzeum első teljes állású alkalmazottját nevezték ki. Személyében szakképzett néprajzos került a múzeum élére. Budapesten szerzett történelem-földrajz szakos diplomát, s Györffy Istvánnál hallgatott néprajzi előadásokat, majd néprajzi doktorátust szerzett. Mellette az ötvenes évek első felében néhány évig részfoglalkozású természetrajzos (Hankó Béla, 1886-1959), főfoglalkozású művészettörténész (Mucsi András, 1929-1994), az évtized második felében pedig régész (Kovalovszki Júlia, 1931-) is dolgozott. Az előző korszaknál jobb személyi ellátottság ellenére a fejlődés ezen a téren - más múzeumokhoz képest szerény volt. Hasonlóan alakult a költségvetés is: minden korábbinál magasabb szinten biztosította ugyan a működést, viszont a többi hasonló nagyságú és szerepkörű intézményénél ez mégis kevesebb volt (1950-ben meghaladta a 45 000 forintot, s 1960-ra 300 000 Ft fölé emelkedett). A megyeszékhellyé lett város kulturális igényeinek kielégítése és a megnövekedett múzeumi feladatok ellátása érdekében 1950-1952 között megszüntették az épület "közművelődés háza" jellegét, utoljára a könyvtárat költöztetve ki. A költöztetések jelentős területet szabadítottak fel a múzeum számára. Lehetővé vált a kiállítások és a raktárak szétválasztása, a pincékben lévő anyag felhozatala. Az évtized végére azonban így is újra férőhelygondokkal küzdött a múzeum, s már ekkor felmerült a bővítésének kérdése, ami azonban még hosszú évekig csak terv maradt. A korszak legnagyobb szakmai eredménye a gyűjtemények revíziója és anyaguknak 1952-től már szakágak szerinti leltárkönyvbe való újraleltározása volt. The three ethnographical exhibition arranged by László Linder and the Evangelic Female Association (1931, 1933, 1937) was of prominent significance among the periodical exhibitions. Beside them the exhibitions of the Aurora Circle (lasting 8-10 days) deserve attention. They prevailingly consisted of works of the local painters and industrial artists but sometimes they showed the bests of the Hungarian art. These were organised in addition to concerts, literary lectures, knowledge-disseminating lectures by the Association. Around the end of the Second World War, in September of 1944, on the approach of the front, according to a decree the most valuable materials of the museum should have been transported into a Franciscan monastery of Somogy county. However, this decree was not executed - on one hand because of the attack of the Soviet troops on 6 October, on the other hand because of the resistance of the colleagues. After 1945 the normal work was virtually interrupted for years. Since there was not nominated director of the museum, it was led by Árpád Sass, painter, from 1944 till 1946, and afterwards from 1948 till 1951. In October of 1944 the basement of the building was over-flown by water, and the ethnographical materials stored there got dilapidated. At an other time the ethnographical objects of the exhibition arranged in the theatre were disappeared. THE MUSEUM UNDER STATE CONTROL From March of 1950 radical changes occurred in the history of the museum: it was brought under state control. The authority of the city could not control any longer the institution, and it was taken over directly by the Ministry of People's Education, loosing the contact with its natural community. Owing to the country-widely uniform regulation, however, in some fields (collection, registration) significant progress was taken. In 1951 - following a supervision - the former director was dismissed, and following a short-time commission of Gábor Lükő (1909- ), museum director of Gyula, György Tábori (1913-1997) was nominated for the post, as the first full-time employee of the museum. He took the lead of the museum as professional ethnologist. He earned a degree in history and geography in Budapest and he listened to ethnographical lectures at István Györffy, and then he got a title of doctor. He earned a degree in history and geography in Budapest and he listened to ethnographical lectures at István Györffy. In the first half of the 1950s beside him a natural scientist (Béla Hankó, 1886-1959) as part-time worker, an art-historian (András Mucsi, 1929-1994) as full-time worker and in the second half of the decade an archaeologist (Júlia Kovalovszki, 1931- ) worked for several years. Although the personnel conditions were better than in the previous period, development in this field was modest in comparison with other museums. The budget was formed similarly: the operation was ensured on higher level than in all former periods but it was less than in case of other institutions with similar size and similar role (in 1950 it exceeded the 45,000 HUF, and it was more than 300,000 HUF by 1960). Owing to the more increased requirements of the city - which had become the seat of the county - and the increased duties of the museum to be fulfilled,, between 1950 and 1952, following the removal of the library as last step, the building stopped functioning as "house of public education". The removals released significant spaces for the museum. It was possible to separate the exhibitions and the depositories and to bring the materials up from the cellar. At the end of the decade, however, the museum stood in need of space again, and the question of extension emerged still at that time, which, however, remained only a plan still for long years. 12