Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 7. (Békéscsaba, 2005)

Pelbárt Jenő–Domokos Tamás: A magyarországi recens puhatestűek (Mollusca) magyar köznyelvi elnevezései (2005)

egy madár nevének megadásánál az esetek többségében elegendő a „csupasz" név - pl. gólya, bodobács -, mert bizony sokan tudják, hogy hová tegyék az egyszerű nemi nevet, pl. a gólya madár, a bodobács pedig rovar. Mivel egyetlen puhatestű nevünk sem állja meg a helyét „csupaszon", szükséges a sallang, ami természetesen nehézkessé teszi a névadást és a szóhasználatot. A helyzetet bonyolítja, hogy sok esetben szükség van a vízi és szárazföldi élőhelyre történő utalásra, mert különben zavarok támadnak. (Pl. a fölcsiga elnevezés takarhatja a tengeri Haliotis scalarist vagy az édesvízi Lymnaea auriculariát is.) Több esetben az eredeti latin névadás is kifogásolható. {Vestia turgida esetében a turgida dagadt; a Daudebardia rufánál a rufa vörös; a Bulgarica vetustánál a vetusta - öreg, idős, régi -jelző névadásra alkalmazása vitatható!) Ezért a tükörfordításra ilyenkor nem lehet támaszkodni. A latin elnevezés a legtöbb esetben az adott faj legjellemzőbb tulajdonságaira vagy könnyen azonosítható, illetve egyszerűen megjegyezhető jellegzetességeire utal. Ilyen lehet például a faj mérete, alakja, mintázata, színe, súlya, vagy a ház felépítésével kapcsolatos jellemzők, mint a külső és belső szerkezet, felületi struktúra, vagy az élő állat biológiájával, élőhelyével, életmódjával összefüggő tulajdonság, illetve egyéb olyan ismertetőjel, ami csak az adott fajra érvényes. A leíró szerzők tehát a latin névadás alkalmával mindig valamilyen egyedi jellemzőt emelnek ki a faj specifikus tulajdonságai közül. Ha azonban ilyen meghatározó jegy nincs, akkor előfordul, hogy vamilyen ismert szimbólum, tárgy, természettudományi fogalom, jelenség, esetleg földrajzi név felhasználásával adják meg a latin nevet. Gyakori az is, hogy a leíró - elődei, pályatársai vagy a faj begyűjtője iránti tiszteletből - személyről nevezi el a fajt. (Ez utóbbit például a magyar elnevezésben érvényesíteni nem lehet, mert akkor nagybetűvel kellene kezdeni a fajnevet.) A jelenleg terjedőben lévő latin trinominális gyakorlat helyett - a nyelvi nehézségek elkerülése céljából - a magyar elnevezéseknél binominális (két tagból álló) szisztémát használunk. Ettől csupán csak néhány esetben térünk el. A magyar elnevezés binominálissá tétele nagy előrelépést jelent az eddig használatos szimplifikáló gyakorlattal szemben {Sadleriana pannonica - patakcsiga, Anodonta cygnaea - tavikagyló). A binominális szisztéma - a nagyobb mennyiségű szó használatából eredően - megkönnyíti a névadást, de ugyanakkor filológiai szempontból bonyolítást, a szóhasználat szempontjából pedig nehézkesebbé tételt jelent. (Példa a név régi-új formájára: 1. bödöncsiga-^ávoí bödöncsiga, fekete csiga-fekete bödöncsiga, folyami csiga-folyami bödöncsiga, rajzos csiga-dunai bödöncsiga (32 betű helyett 63 betű szerepel, ami közel 50% hosszítást jelent). 2. tompa folyamkagyló-tompa folyamkagyló, folyamkagyló-hegyes folyamkagyló, festőkagyló-édesvízi festőkagyló. (40 betű helyett 54 szerepel, ami megfelel közel 30% hosszításnak). A 30-50%-nyi hosszításért cserébe egyértelműbb, teljesebb, familiáris kapcsolatokat is többé-kevésbé tükröző köznyelvi nomenklatúrához jutunk. Persze erre a rómaiak azt mondanák: „Latét anguis in herba."

1 1 Kígyó rejtőzik a fűben 25