Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 5. (Békéscsaba, 2003)

Tóth József: Önéletrajzi vázlat

Habár, felmerült még egy másik lehetőség is. A tornatanárom, Kecskeméti Gábor, nemzetközileg elismert tornász, az 1936-os Olimpián a magyar tornászcsapat kapitánya, kapcsolatokkal rendelkezett. Felajánlotta, hogy bejuttat a „TF"-re („Testnevelési Főiskola"). Féltem hogy megbántom, mégis elhárítottam az ajánlatát: „Nagyon hálás vagyok, Tanár Úr, de, annak ellenére hogy reményeim szerint addig fogok tornászni amíg a testem és a lelkem együtt van, nem tudom magam elképzelni hivatásos sportolóként." (Igen, még mindig tornászom hetente háromszor.) A fémüzemben egy év alatt felszabadultam mint idomszerész segéd, és kerestem némi pénzt, amelyet ruházkodásra költöttem. Még ha be is jutottam volna egy egyetemre, semmilyen jövedelmem nem lett volna. Szüleimet tönkre tették a kommunisták, kisajátították a gazdaságukat, elvették a nyugdíjukat, megtagadták az alkalmazásukat. Nem volt lehetőségük, hogy engem segítsenek. 1952 közepén eljött az idő, hogy szerencsét próbáljak, megkíséreljem az egyetemre való bejutást, most már mint az előnyt élvező munkásosztály tagja. A kockázat nagy volt. Ha nem sikerül, besoroznak katonának, valószínűleg a munkaszolgálatosok közé, mint sok, hasonló családi hátterű unokatestvéremet és barátomat. Ki tudja, ha egyszer, két vagy három év múlva, megszabadulok onnan, lett volna-e kedvem, akaraterőm vagy esélyem, hogy bejussak egy egyetemre. Elég nagy volt a lelki feszültség ahhoz, hogy magamtól, senkitől sem befolyásolva, cigarettázni kezdjek és időnként rettegő vágyakozással hallgassam a közeledő „Gyors Vasút" kerekeinek kajánul hívogató csattogását. Ez a vonat repített nap mint nap a Csepelszigeti gyáramhoz és onnan vissza. Jelentkeztem felvételire. De, mielőtt feladtam volna az üzemi pártbizottság kötelező ajánlólevelét a Soproni Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karához, felnyitottam, csak hogy biztos legyek a dolgomban. Arról szólt, hogy kiválóan szakképzett és jól termelő munkás vagyok, hogy jó viszonyom van a munkatársaimmal, csak egy „kicsit vitatkozós" a természetem. Útjára engedtem a levelet. A választ mérhetetlen örömmel fogadtam: felszólított, hogy jelentkezzek a felvételi vizsgára. Miután túl voltam az írásbelin - matematikán, fizikán és kémián - a szóbelihez értem, ahol a hangsúlyt a személyes nézetekre, a politikára és a párt történelmének ismeretére fektették, olyan témákra, melyek óvatos megközelítést igényeltek. A vallatás végén, a párttitkár bizottsági elnök valószínűleg nyolc osztályos végzettséggel - kijelentette: „Tóth elvtárs, a 6