Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 2. (Békéscsaba, 1996)

Réthy Zsigmond: Adatok és gondolatok a békéscsabai Élővízcsatorna életközösségéhez (1970–1995)

és Gyula) területével, de az említett helyek erdei és a Romániából érkező Körösök, valamint azok galériaerdei révén az erdélyi hegyek, a nyugatromániai erdők élővilágával is megvan a folyamatos kapcsolat. Ez jól kimutatható a növény- és állatvilágban egyaránt az eddigi kutatások alapján is. Nagy valószínűséggel bizonyítható, hogy egyes fajok visszatelepedése ezeken az útvonalakon történt a Dél-Tiszántúlon a XIX. századi vízszabályozást (ami óriási táj- és élőlénypusztulással járt) követő újabb erdősítések és természetes felújulásokat követően (pl. csigák, kiskócsag, fekete harkály). De a szinte végtelen kiterjedésűvé vált mezőgazdasági kultúrtájon át is ezeken az ökológiai folyosókon keresztül jönnek időnként a kárpáti szarvasok, vaddisznók vagy a farkasok is. A növényzet Nyilvánvaló, hogy a növényzet részletes feldolgozása egy önálló kis dolgozatot kíván. Jelen esetben azokat - az elsősorban fás - növényeket sorolom fel, melyek meghatározzák a táj karakterét, a keskeny ártéri növényzet pedig táplálékbázisul, fészkelőhelyül, lakóhelyül és a kóborló, vonuló fajoknál menedékül szolgál. Fajlista Erdei fenyő (Pinus sylvestris): mindössze pár példány, de egy nagyon szép habitusú él Sikkony felé a csatorna árterében. Fekete fenyő (Pinus nigra): néhány példány él a csatorna árterében. /7