Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 12. (Békéscsaba, 2011)
Deli Tamás: Gyomai gyomok között - Gyomaendrőd környékének iszapgyomnövényei
A tátogatófélék családjába (Scrophulariaceae) tartozó kicsiny növény. Nagy számban növeszt hosszú száron lévő lándzsás levelet.Virágai meglehetősen aprók, fehérek, sokszor a levelek árnyékában maradnak. Egyedei a környezet vízellátottságától függően lehetnek egészen aprók (2-3 cm) vagy sűrű telepet képezők, amelyek akár 10 cm-esek is lehetnek. Helyenként több négyzetméteres összefüggő állományokban is nőhetnek. Békés megye vizsgált térségében, a Gyoma és Dévaványa közötti szakaszon volt inkább jellemző. Más területeken, ha elő is fordult, meglehetősen ritkának bizonyult. A Gyomát Dévaványával összekötő út póhalmi elágazásától közvetlenül északkeletre (a vasút túloldalán) fekvő szántón tavasszal több hektáros belvízi elöntés alakult ki, ahol még nyár közepén is találtam nyílt vízfoltokat. (Augusztusban viszont beszántották az egész táblát.) Ezen a területen nagyon jól lehetett tanulmányozni a iszapgyom- társulások rétegzettségét. Ezen, az általam vizsgált foltok legnagyobbikán a leggyakoribb iszapnövény az iszaprojt volt. Helyenként szőnyegszerüen borította a csupasz iszapfelszínt, és állományai különleges látványt nyújtottak a kiszáradt és kirepedezett talajú részeken.