Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 11. (Békéscsaba, 2010)

Deli Tamás: Trópusokat idéző állatok a Dél-Tiszántúlon

A szongáriai cselőpók tapogatóinak narancssárga színe fontos faji bélyeg (Fotók: Deli Tamás)

rokona, a pokoli cselőpók is előfordul (Geolycosa vultuosa), amellyel sokszor keverik össze. A szongáriai cselőpók egyik legbiztosabb határozóbélyegét a csáprágóján találjuk, amelynek alapszőrzetében a narancssárga szín dominál. Nem agresszív pókfaj, de ha megfogjuk, megharaphat, ami fájdalmas lehet. Ez egyrészt az igen méretes csáprágójának, másrészt a mérgének köszönhető. Mérge nem igazán veszélyes, kb. egy darázs csípésének (szúrásának) felel meg.

A belső-ázsiai Dzsungáriában fedezték fel 1770-ben (Laxmann), innen kapta hazai elnevezését is. Tőlünk keletre óriási területen terjedt el, még Indiában és Kínában is előfordul, de tőlünk nyugatra csak a Bécsi-medencéig tart areája. Kifejezetten a sztyeppék és a félsivatagok lakója. Hazánkban mintegy 100 évvel később találták meg, és azóta kiderült, hogy Alföldünk jellegzetes, egyáltalán nem ritka lakója. Ugyanakkor rejtett és éjszakai életmódja miatt csak ritkán kerül szemünk elé. Időnként, főleg telelés előtt, házakban is megjelenhet, de ez nem jellemző. Tápláléka elsősorban rovarokból, főleg sáskákból és szöcskékből áll. Utódait gondozza és védelmezi. A lyukak körül kószáló kis pókokat „pórázon tartja", azaz egy selyemszállal kapcsolódnak anyjukhoz. Ha az anya veszélyt érez, megrántja ezt a selyemszálat, a kis pókok pedig rögtön beszaladnak az üregbe, ami szintén selyemszálakkal van kibélelve. Amikor üregüket elhagyják, az anyjuk hátán tömörülve utaznak, ahogy a többi farkaspók esetében is láthatunk ilyet. A telet a fagyhatár alatti üregrészben tölti. Nagy, kora tavaszi belvizek idején sajnos sok mélyben rekedt állat pusztul el. Magyarországi állományai nem veszélyeztetettek, amit jó alkalmazkodó képességének is köszönhet. Hazánk elsőként védetté nyilvánított pókja.

53