Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 11. (Békéscsaba, 2010)

Kókai Károly - Kotymán László - Mészáros Csaba: A Csanádi puszták emlősfaunája

Güzüegér - Mus spicilegus Mindhárom pusztán és a környező földeken is előfordul. Leggyakoribb a partosabb fekvésű parlagokon és tarlókon. Legjellegzetesebb a nyár derekától megjelenő „güzühordás", ami e faj csoportosan készített élelemraktárait jelenti. Jelentős százalékban labodafajok (Atriplex) terméseiből áll össze ez a halom. Parlagokon, hektáronként akár 20-30 güzühordás is összeszámolható. Egyes szakirodalmak szerint (BIHARI Z. - CSORBA G. - HELTAI M. 2007) a füves pusztát csak szükség esetén választja élőhelyéül, de mi nem ezt tapasztaltuk. Rövidfüvű gyepeken is (csenkeszes, legeltetett ecsetpázsit és tarackos tippanos) nemritkán látható. Bagolyköpetekben nem különíthető el a házi egértől. A Mus- genus aránya a gyöngybagoly zsákmányai között 2001-2002-ben 4,37%, a kuvik zsákmányai között ugyanekkor 7,4%. 2009-2010-ben viszont a gyöngybagoly zsákmányállatai között 2,6%. Az eredmények alapján valószínűleg évente változik, hogy a Mus- vagy az Apodemus- nemzetség fajai-e a második legnagyobb számban előforduló rágcsálók a mezei pocok után. 38

Next

/
Thumbnails
Contents