Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 10. (Békéscsaba, 2009)
Deli Tamás: Jégkorszaki nagyemlősök Békés megyében
váltak uralkodóvá [pl. pézsmatulok (Ovibos moschatus), rénszarvas (Rangifer tarandus), jávorszarvas (Alces brevirostris), óriás ősszarvas (Megaloceros gigantheus), gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) vagy éppen a mamut (Mammuthus primigenius) stb.]. A mai Békés és Csongrád megye területén elsősorban a pleisztocén utolsó szakaszából maradtak fenn ilyen jellegű, mára már kihalt hidegkedvelő nagyemlősök csontjai (Főzy-Szente 2007). A nagyemlősök élőhelye, a mamutsztyepp Felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen élőhely felelhetett meg a jégkori emlősóriások fennmaradásának, illetve honnan lehet ezt tudni? A jégkorszak utolsó nagy (egyik leghidegebb periódusa) lehülési szakaszából előkerült, máig fennmaradt apró gerinces fajok maradványai, csigák héjai, a holtágakban összegyűjt pollenek stb. komplex elemzése alapján modellezni lehet a vizsgált terület éghajlati viszonyait és magát a növényzetet, az élőhelyet. Az elemzések azt mutatják, hogy olyan lágyszárúak, főleg füvek, valamint üröm- és libatopfélékből álló, nagy kiterjedésű rövid füvű sztyeppe húzódott az északi jégsapka előtt, amely egykori formájában ma már sehol sem figyelhető meg. A mamutsztyeppe jellegzetes fűevő nagyemlősei a gyapjas mamut (Mammuthus primigenius), a sztyeppéi bölény (Bison priscus), a lófélék (Equus), a gyapjas orrszarvú (Coleodonta antiquitatis) és a rénszarvas (Rangifer tarandus), amelyek elterjedése részben fedésben van más legelő nagyemlősök areájával, mint amilyen az óriás ősszarvas (Megaloceros giganteus), a jávorszarvas (Alces alces), a tatárantilop (Saiga tatarica) és a pézsmatulok (Ovibos moschatus). A jégkorszak végén - részben a nagy legelő emlősök tömeges eltűnése miatt - a nagy kiterjedésű hideg éghajlatú területeken a mamutsztyeppe megváltozott és átalakult. A jégkori nagyemlősök jelentős része nem tudott alkalmazkodni a megváltozó körülményekhez, és végérvényesen kipusztult Földünkről (Főzy- Szente 2007). Gyapjas orrszarvú - Coelodonta antiquitatis mmm 3—4 méteres hosszával és 2 méteres magasságával, valamint 2—3 tonnás súlyával az egyik legméretesebb jégkorszaki állat volt a Kárpát-medencében. Elsősorban a Tiszában és annak mellékfolyóiban, például a Körösök vagy még inkább a Maros hordalékában találták meg ennek az óriásnak a legszebb leleteit. Mindössze 350 000 évvel ezelőtt jelent meg földtörténeti korunk hajnalán, az eurázsiai sztyeppéken, és alig 10 000 éve pusztult ki számos más jégkorszaki állattal együtt (Főzy-Szente 2007). Fején a ma élő rokonaihoz hasonlóan tülköt viselt. Ez a szarv azonban szerves anyagú szaru, amely nem fosszilizálódik. Egy rendkívül szép, máig megőrzött koponya került elő a lőkösházi kavicsbányából, 20 méteres mélységből, amely a Munkácsy Mihály Múzeum Pro Natura kiállításának egyik ékköve. 28
