Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 10. (Békéscsaba, 2009)

Sallai Zoltán: A Körösök védett és ritka halai

Selymes durbincs - Gymnocephalus schraetser (Linnaeus, 1758)««b A Duna vízgyűjtőjének endemikus hala. Aramláskedvelő faj, a nemzetségen belül a legmagasabb az oxigénigénye, a paduczónáig is felhatol. A hazai törvényi rendelkezések alapján egész évben védettséget élvez, továbbá az Élőhelyvédelmi Irányelv II. és V. függelékében is szerepel. Inkább éjjel aktív, feltehetően ennek tudható be, hogy ritkán találkoztunk vele. A faj hazai elterjedése a nagyobb folyóvizekhez kötött, patakokban csak alkalmi előfordulású. Az előző fajhoz hasonlóan mindegyik Körös-ágban megtalálható, de jóval ritkább fajrokonánál, a széles durbincsnál, legnagyobb egyedszámban a Hármas-, Kettős- és Sebes-Körösben él.

Kősüllő - Sander volgensis (Gmelin, 1788)

Őshonos, ritkulóban lévő faunaelemünk, Európán belül csak a Fekete- és a Kaszpi-tengerbe torkolló folyók vízrendszerében él, viszonylag kis areájú halunk. Két fő elterjedési területe a Duna és a Volga vízgyűjtője. Hazánkban csak a nagyobb folyóinkban fordul elő. Az eutrofizálódó víztestek indikátor faja. Csak a Hármas- és a Kettős-Körösben tudunk jelenlétéről, illetve stabil populációja él a Kákafoki-Holt-Körösben. Figyelmet érdemelne!

Magyar bucó - Zingel zingel (Linnaeus, 1 758) ■■■

Nagyobb folyóink ritka előfordulású, áramláskedvelő, bennszülött faja. Főként apró fenéklakó gerinctelen állatokkal táplálkozik, de ritkán a halivadékot is elkapja. A folyókon megépülő vízlépcsők veszélyeztetik állományát, mivel a duzzasztók felső szakaszán kialakuló lassú áramlási viszonyok mellett nem találja meg életfeltételeit, továbbá a szaporodásához szükséges iszapmentes aljzatot is elveszíti. Fokozottan védett fajunk, az Élőhelyvédelmi Irányelv II. és V. függelékében is megtalálható. Mindegyik Körösben előfordul, de a Fekete- és Fehér-Körösben tapasztalataink alapján csak alkalmi előfordulású.

Német bucó — Zingel Streber (Siebold, 1863) ■■

Fajrokonához hasonlóan a Duna medencéjének endemizmusa. Kisebb és nagyobb folyóink felső szakaszain egyaránt fellelhető, ritka, áramláskedvelő fajunk. A magyar bucónál magasabb az oxigénigénye, ezért a paduc- és márnazóna jellemző faja, a dévérzónában csak alkalmilag fordul elő. Az előző fajhoz hasonlóan kerüli az iszapos folyószakaszokat, előnyben részesíti a sekélyebb, gyors sordású, köves-kavicsos, sóderes aljzatú szakaszokat, ahol a nap nagy részében tartózkodik. Hazánkban fokozottan védett faj, ezenkívül az Élőhelyvédelmi Irányelv II. függelékében is szerepel. Egyedül a Sebes-Körösben tudunk jelenlétéről, itt népes populációja él a körösladányi duzzasztó felett.

14