Ván Hajnalka (szerk.): Bepillantás a kintbe. Kolozsváry-Stupler Éva művészete - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 9. (Békéscsaba, 2017)

Ván Hajnalka: Bepillatnás a kintbe

gel születnek, csakúgy, ahogy a primitív művészetként aposztrofált törzsi művészeti alkotások, maszkok, szobrok, melyek valójában szintén spirituális funkciót töltöttek be. A művész maga is előszeretettel gyűjti ezeket a darabokat. Ha az alkotó saját maga vall munkáiról, feltárulnak a művek további mélységei, a művész összetettsége és a megközelítések alternatívái:

„Az Egyetlen kiút esetében a darálóból kijön minden, ami belül van, és így láthatóvá válik. Mindennek a nukleusza érdekelt, hogy az atom és a körülötte mozgó neutronok hogyan vonzzák és taszítják egymást ugyanabban az időben.’’

A sorsszerűség az „önarckép” típusú munkákon jelenik meg leginkább. Erre példa az életmű egyik fontos darabja, az Énem című (1995), mely magán- gyűjteményben található. Lenyűgöző a keserű humor, az önirónia, ahogy „vaskalaposként” ábrázolja önmagát. A figura testét képező szekrény fiókjai (ilyeneket szürrealista képeken megfestve már láthattunk), énjének elemei, személyiségének bugyrai. Minden egyes fiók az életéből egy kiemelkedő jelentőségű szimbólumot rejt, de egy fiók nem nyitható, mert e titkát nem osztja meg. A művész megpróbál távolságot tartani, a figura nem néz a szemlélőjére, és a vércsíkok is jelzik, hogy nem lesz könnyed a barátság vele. Ugyanakkor azért mégis engedi, hogy bepillantsunk, hogy megismerhessük. Tíz évvel később el- vontabban vall önmagáról, sorsáról a 2005-ös Gyökereim című alkotásában. Klasszikus formaképzéssel, falra helyezhető művet létrehozva - megfordítva a kronologikus „fejlődést” -, mintegy memoárként összegzi életét, hovatartozását.

„Ahogyan az életem vége fele járok és visszavisszanézek a sok erőlködésre, küszködésre, a gyökereimre, amit sokszor ki kellett tépnem, mielőtt még megerősödtek volna a földben...”

Kép a képben megoldású a kompozíció. A művész esetlegesen sorolja ki a mezőket, ezért mi dönthetjük el, hogy merről olvassuk, balról jobbra, vagy jobbról balra, a kicsitől a nagy felé, vagy a centrumtól a perifériák felé. A kereteket, dobozokat nézve sehol nincs takarás, egymásra rávetülés, mert minden fontos, még ezen kis tartó elemek szélei is. Nem a montázs eszközével él, hanem felsorol, számvetést készít az életéről. Egy művész önvallomása, melybe akár beleláthatjuk a Magányos cédrus motívumát is. Idézetek, emlékek itthonról - haza. A legtöbb „kép” esetében a mondandó kilép a keretből. A gyökerek messzire nyúlnak, így a látvány nagyon szellős, és ebben ragadható meg az alkotó curriculum vitae-je és ars poétikája is egyben, mert ebben jelenik meg a Kolozsváry-Stupler Évára olyannyira jellemző szabadság. Zenei ihletésű munkái ugyancsak vallomások. Ezek esetében is gyakran jelkép a keret, mert nem határ, csupán funkcionális elem (Scherzo, 2004; Szinkópáit ritmus, 2004). Sőt, néha nem csak a keretből, de a térből is kilép (Pillangók, 2015), ezzel adva pozitív kicsengést és reményteli tartalmat életművének.

„Szeretek játszani mindennel. Mindenki, aki reagál erre, az egyben rám is! Mindig szerettem játszani és a nagyon sok borzalmas élmény után is, amin gyerekkoromban keresztülmentem, továbbra is pozitívan gondolkozom."