Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)

A komarnói ütközet

kenyeret, kulacsából kiissza a vizet. Tiszta az! - mondja. Csak gusztus kell hozzá!

Frank Dezső csabai gimnáziumi tanár, tartalékos hadnagy is, úgy mint én, még az erdőben tartózkodásunk idején - mert ő is eltévedt a 39- esektől - a 2. századhoz lett beosztva. Ő az I. szakasz parancsnoka lett.

Délben elértük azt a falut, amelyből az oroszok 3 nappal azelőtt oly gyilkos tüzet nyitottak ránk, hogy visszavonulni voltunk kénytelenek. A harc alatt a közeli erdőkbe menekült lakosság már visszamerészkedett az ágyúzásainktól borzalmas pusztulást mutató faluba.

Zászlóaljunk a falun túl elterülő mezőn ütött tábort. Nem sajnáltuk a vizet, valósággal fürödtünk a vizes vedrekben. Azután leheveredtünk a fűre, a tisztaság kellemes érzésével. Jó csabai nyári kolbászom meg akadt. Úgy láttam, hogy az ellenség jó messzire visszavonult, s ma talán nincsen csatára kilátás. Elég is volt az utolsó négy napon.

A naplómba ilyen gondolatokat írtam: Jó idegeim vannak! Tudok tűrni, s csata idején nincs félelemérzetem. Van olyankor más dolgom, s azt végzem. Ha észreveszem bajtársaimon a félelem nyomait, bizonyos fölényt érzek, ha alantasaimon látok félelmet, rámordulok, hogy:- Szégyelld magad, ezektől félsz?! Az ilyen beszédnek, látom, van hatása.

Mikor így írok, nem akarom állítani, hogy nekem mulatság a háború. Dehogy! Nem kellemes a fáradalmak tűrése, az örökös halálveszély! De így okoskodom: fatalista vagyok. Sorsát senki ki nem kerülheti. Látom, akik félnek, meg is halnak. Ez bizonyítja, hogy rossz előérzetük volt. Nekem nincsen. Bízom abban - optimista létemre - hogy hazakerülök! Ez biztos előérzet!

Biztatom magam, hogy azért sem halok én meg, mert peches vagyok, s peches létemre nekem minden rosszat végig kell szenvednem. Mármost, ha a háború elején meghalnék, hogyan szenvedhetném akkor azt végig?!

Azért vágyom már hazamenni. Háromhetes fehérnemű van rajtam. Legtöbbször csak szájból eresztett vízben lehet mosakodni. Biz ez nem kellemes. Hozzá ilyen túlerőkkel harcolni! Még szép, hogy tegnap visszanyomtuk őket.

Idáig írtam a naplómat, mikor egy baka jelenti, hogy egy 70-es ezredbeli hadnagy érdeklődött felőlem a faluban. Egy csabai - mondja a hírhozó. Rögtön felugrottam, rohantam a faluba. Amint a 70-esek táborához érek, látom, hogy egy szakállát nem borotváló, piszkos, rongyos hadnagy, fekete, mint a cigány, hámozza a tűz mellett a krumplit. Amint engem meglátott, nyakamba ugrott, sírt örömében. Gyermekkori barátom: Bottyánfí János volt, akit egyszer úgy sípcsonton találtam játék közben. Egyedüli magyar volt a 70-eseknél, nagy öröm volt neki a találkozásunk.

36