Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
Román megszállás alatt, román hadifogságban
Szerinte a parancsnokság egyszerűen számba akarja venni a tiszteket, és különválasztani azokat, akik vörösök voltak. Az igazolást a Brassóban székelő hadtestparancsnokság intézi. Díjmentes különvonaton vitetnek oda, s ott mindenkinek kiadják az igazolást, aki nem volt vörös. Ezt jelezte nekünk előre a Bagi majorbéli a román hadnagy. Én csak annyit mondtam:- Barátaim vigyázzunk, hogy valami baj ne adódjék ebből reánk. Nem hittem Pizónak és cselvetést sejtettem, de még a törzsasztalnál sem mertem véleményemnek szabadon kifejezést adni. Megvártam, míg a többiek elmentek, s csak azután beszéltem Béla barátommal. Közöltem rossz sejtelmeimet és azt, hogy én - azt hiszem - nem fogok jelentkezni.- Én is gondolkozni fogok, mielőtt határozok. Lehet, hogy igazad van — hagyta rá Béla. Mégis mindketten jelentkeztünk. Egy bolond százat csinál - mondja a közmondás. Mi is láttuk, hogy minden bajtársunk elment a városházára jelentkezni, hát hasonlóan cselekedtünk. Azzal nyugtattam magamat, hogy úgysem voltam még Brassóban. Megnézem magamnak a várost, és ha több kettőnél, megszököm. Mikor a jelentkezéskor közölték, hogy a vonat másnap reggel 6 órakor indul, és mindenki öltse fel katonai egyenruháját, nyomban elhatároztam, hogy én a szökésem megkönnyítése végett bizony civilben utazom oda. Az állomásra öcsémmel - aki tartalékos gyógyszerész főhadnagy volt - érkeztem meg. Ő egyenruhát húzott magára. Látva a hosszú vonatot, súgva azt kérdeztem az öcsémtől:- Tibikém, ha szökni kellene, mert ott akarnának tartani, mit fogsz csinálni az egyenruháddal? Ezt a gondolatot, hogy nem engednek haza, az a hasonló kép sugalmazta, mely elénk tárult. Éppen így utaztam Oroszországban a sok egyenruhás bajtárssal a hadifogságomban, őrség felügyelete alatt. De reméljük a legjobbakat, és szálljunk be. Utunkon más kellemetlen kép is zavart. Egyes vasúti állomásokon láttam, hogy román katonák ismerős Vörös Hadseregbeli tiszteket, mint hadifoglyokat kísértek. Némelyiken az összeverés nyomai látszottak, de rongyos és piszkos volt valamennyi. Egy másik állomáson Laczhegyi Zoltán századost láttam, a fejsebe be volt kötözve, és román katonák őrizték. Kezdtem megbánni könnyelműségemet a jelentkezéssel. Sok jó barátom és bajtársam vidám társasága azonban elfeledtette velem aggodalmaimat. Utunk így mégis viszonylag kellemesen telt el. A teljes kiábrándulás Brassóban fogadott. Megérkezésünk után őreink kiszállítottak a vonatból és négyes sorokban menetoszlopba állítottak. Fedezetük alatt elindultunk. 160
