Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)

Szökés a hadifogságból

Már április 25-én vonatra szálltunk. A vasúti pénztárnál jegyet nem váltottunk, mert egy hadifogoly magyar bakától 3 menetjegyet vettünk a peronon egészen Tuláig, amit az és társai nem akartak felhasználni. Ezt a jegyet féláron kaptuk. De erre sem volt szükségünk, mert a vonaton a kalauz nem kért tőlünk jegyet, látván az egyenruhánkról, hogy mi hadifoglyok vagyunk. A Kerenszky kormány alatt olyan nagy volt a rendetlenség, illetve a szabadság, mint később nálunk a Károlyi kormány idejében, amikor boldog-boldogtalan utazott jegy nélkül nemcsak a kupékban, de a vonatok tetején is. Egy IV. osztályú kocsiba szálltunk be, ott is a legmagasabb polcon helyezkedtünk el. Előre megbeszéltük, hogy mi ketten Jenővel csak oroszul fogunk majd beszélni, ha orosz muzsik ruhába át fogunk öltözködni. Azonban egyelőre katonaruhában utaztunk, és arra a kérdésre, hogy hová utazunk, azt válaszoltuk, hogy:- Na rabotu! (Munkára). Minthogy ekkor már az országban a forradalom első idejének zűrzavara uralkodott, mind több és több hadifogoly unta meg a várakozást a kicserélésre, és nem törődve a vállalkozás veszélyességével, neki indult a hazafelé vezető útnak. Megteltek a vonatok és utak a hazafelé bujkáló hadifoglyokkal. Voltak olyanok, akiket még a tábor drótkerítésén lőttek le az őrök, mások meg útközben kerültek a börtönbe, és onnan a legtöbb a temetőbe. Én eltökéltem magamban, hogy nem riadok vissza a veszélyektől, a fenyegető rémhírektől, hanem megyek, ahogyan lehet előre! Ugyanis olyan hírek jöttek, hogy a frontig eljutott tiszteket a németek nem engedik át. Kétkedve hittem ezt, és majdnem megvertem azt, aki ilyen híreket terjeszt. Bár semmit sem tartottam akkor kizártnak! Azt is hallottam, hogy az invalidusok kicserélése már megkezdődött. Ilyen vonatok már mennek és jönnek. Az olyan híreket, hogy a hadifoglyokat otthon nem szívesen fogadják, maguk az oroszok is terjesztették, hogy ittmaradásra késztessék azokat. A magyar katona is jól bevált a bolsevista alakulatokban, ahol jól megfértek egymás mellett a németekkel és az oroszokkal. A vonaton a kalauz nem kérte a jegyet, levegőnek nézett minket. Az állomásokon forró vizet (kipjatokot) vételeztünk fel a teához (csájhoz), és ettük a fehér kenyérrel a füstölt sonkát. Cseljabinszk városában vettünk egy óriási fehér kenyeret - mint amilyet itthon is szokás sütni „orosházi kenyér” néven, és ezzel el is voltunk látva egészen hazáig. Két nap alatt Tula városába érkeztünk Moszkvától délre. Reggel 7 óra volt, amikor kiszálltunk. Itt akartunk civilbe átöltözködni. 138

Next

/
Thumbnails
Contents