Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
Szolikámszk felé
Jenő havi fizetését felvették, a fizetési ívet helyette aláírták, nehogy a hiányt észrevegye a parancsnokság. Tavasszal voltak Szolikámszkban a fehér éjszakák. Stockholm magasságában fekszik táborunk, a leghosszabb napokon a nap úgy éjfél felé éppen csak alámerül, és rögtön felkel, aminek következtében nem áll be sötétség, és egész éjjel jól lehetett látni. Ilyenkor sokszor az udvaron töltöttük az egész éjszakát. Kártyáztunk a magunk festette kártyával, vagy sakkoztunk, vagy levelezőlapokat írtunk haza. Télen viszont a legrövidebb napokon már délután 2 órakor sötétedik, és csak reggel 9 órakor kezd világosodni. Érdekes volt a rekkenő nyári napokon az, hogy őrök kíséretében megengedték a fürdést az Üszője folyóban. Ez a folyó sós vizű, belőle gyárilag sót mostak ki. A sótartalom azonban kisebb a tengerénél, nyáron nem észlelhető, de télen tapasztaltuk, hogy már -40 foknál olvadt a jege. Mi a fürdésnél európai szokás szerint fürdőnadrágot használtunk, de a tőlünk távolabbi fürdőhelyeken a civilek, nők és férfiak vegyesen fürdőruha nélkül fürödtek. Fürdés után, míg a parton tartózkodtak és napoztak a fogoly tisztek, többen a közeli erdőben elszéledtek - őr nélkül - és egyenként, vagy kettesével sétáltak ott. Jóleső érzés volt, hogy a tömeget már nem látták. Én rendesen Kalmár Gyulával sétálgattam, akivel meleg barátság fűzött egybe. A fogoly tisztek iránt érdeklődő leányok fürdési délutánokon szintén az erdőbejöttek, hogy ideáljaikkal találkozzanak. Általánosságban helyzetünk Szolikámszkban kedvező volt, azért, mert a városka erdőktől volt övezve, és kitűnő forrásvize volt, ahonnan nagy hordókban hozták az ivóvizet a táborba. A tiszta üde levegő, a jó ivóvíz folytán mindnyájan olyan egészségesek voltunk, hogy köztünk beteg soha nem akadt a hosszú 3 év alatt. Télen nagy hidegek jártak. A szokásos hideg -18 fokon tartotta magát november 1-től a következő év május 1-ig, s a változások hideg irányban néha 1 hétig, vagy csak 3-4 napig tartottak, amikor -30 fokig is lesüllyedt a hőmérő. Ha nagyritkán megesett, hogy ennél alacsonyabb hőmérséklet keletkezett, a gyárban reggel 7 órakor megszólalt a duda, mely jelezte, hogy a tanulók nem kötelesek iskolába menni. A nyár itt fenn északon nagyon rövid. Az olvadás május 1-én kezdődik és körülbelül 1 hónapig tart. Ilyenkor jó a tehénszőrből készült csizma, mely jó nagy, és még arra ráhúzzák a kalocsnikat, hogy a szőrcsizma át ne ázzon a latyakban. A hó egy télen át másfél méter magasra is felgyülemlik, a szánkók az utakon azon járnak. A lovakat és szánokat a hó megtartja, azon folyik a közlekedés. Csak május hónap a nehéz, mert a beállott olvadás következtében a hó megrokkan, és a lovak lábai sokszor mélyen beszakadnak a hóba. 124