Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
Szolikámszk felé
A tábori épületben volt vagy 20 szoba és terem, a melléképületben pedig nagy konyhának való helyiség. Nagy udvar is volt, ahol sétálhattunk, vagy a nyári nagy forróságban sütkérezhettünk. Ebben a táborban töltöttem hadifogságom idejének java részét: 1915. novembertől 1918. április 17-ig. Eleinte bizony minden hadifogoly abban a reményben élt, hogy a béke nem várathat magára sokáig. Ezért nagyobb berendezkedést senki sem csinált, legfeljebb az ágya fölé szerelt fel egy deszkapolcot, ahová a kenyerét, evőeszközeit és csajkáját tehette. Levelezőlapokat küldözgettünk haza, melyben a hozzátartozókat értesítettük tartózkodási helyünkről és igyekeztünk informálni sorsunkról őket. Minthogy csak németül volt szabad írni, a német cenzort becsapva, magyar szavak beillesztésével tettünk észrevételeket, például: „Csókolja Nincssemmink Pista” vagy „Leszebéke utca”, vagy „Ellopják a gázsinkat Gasse” stb. E táborban is kisebb étkező csoportokat szerveztünk, élükön a „menázsmayer”-el. Hetenként kétszer ment a bevásárló a városba őr kíséretében, és minden csoport részére megvette a megrendelt élelmiszert. Az első években minden élelmiszer - hús, tojás, kenyér, vaj, tej - volt bőven és olcsón. Később az unalom elűzése céljából divatba jött a kézimunka, a fabarkácsolás. A bevásárló szerezte be a szerszámokat, anyagokat a munkához. A bevásárló mellett mehetett egy-két segítő tiszt is, így én is voltam többször a városban. Érdekes megfigyeléseket tettem. Egy nagy üzletbe jártunk, ahol fűszer, csemege és vasüzleti áruk voltak. Kértem egy kis satut, mely asztalra erősíthető. Ezt már előzetesen kiszemeltem magamnak a polcon. Egy satu oda volt drótozva a doboz oldalára, jeléül, hogy mit tartalmaz. A segéd nagyon jól tudta, hogy satu van, és hol áll, de mert lusta volt a létrát előhozni és felmászni érte, hát inkább azt, mondta, hogy:- Nyetu. (Nincsen) Mikor rámutattam a kért árura, nehézkesen és kedvetlenül felkapaszkodva a létrára, lehozta azt. Hát ilyen az orosz élelmesség és szorgalom! Vettünk sokszor vagy 60 féle árut a baj társak részére, s ezeket a pulton egy csomóba rakták. Az áru vételára a következőképpen lett kiszámítva: a segéd elővette a dróton szaladó golyós számológépet, mely egy üzletben, egy irodában sem hiányozhat, mert az oroszok papíron összeadni nem tudnak. Az elemi iskola I. osztályában szokásos ez a gép. Azután a segéd minden csomagot kézbevett, és az árát a számológépen a golyókkal megjelölte, és a következő vételárat pedig hozzászámolta. A végösszeget a számológép mutatta. 116
