Deli Tamás - Danyik Tibor - Boldog Gusztáv: A Körös-völgyi vadvizek élővilága - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 5. (Békéscsaba, 2015)
Hüllők
A hüllőket téves hiedelmek miatt érzik többen taszítónak. A mérgeskígyóktól való rettegésnek sajnos sok sikló is áldozatul esik. Érdemes tudnunk, hogy a Délkelet-Alföldön nem fordulnak elő mérges kígyók. A Magyarországon honos siklófajok egyikének sincs méregfoga, és méreganyagot sem termelnek, de ez nem jelenti azt, hogy nem haraphatnak. Vannak szelidebb és támadóbb fajok, de nem érdemes ez alapján különbséget tenni közöttük. Úgy jár legjobban az ember és a sikló, ha elkerülik egymást. Ha nem tudjuk leküzdeni ellenállhatatlan vágyunkat, és mégis megfogunk egy védekező siklót, úgy harapás esetén akkor is mutassuk meg orvosnak a sérülést, ha tudjuk, hogy a siklóharapás veszélye körülbelül akkora, mintha a kedvenc cicánk harapott volna meg bennünket. A hüllők már elsődlegesen szárazföldi gerinces áltatok. Néhány csoport kivételével testük felszínét pikkelyek fedik, testhőmérsékletük a környezet hőmérsékletétől függ. Többségük lágy héjú tojással szaporodik, de vannak elevenszülő fajaik is. Az állandóan fagyos területek kivételével az egész Földön élnek hüllők, de az Egyenlítő felé fajszámuk megsokszorozódik. A pikkelyes hüllők (Squamata) viszonylag kevés faja él vizek közelében. A lakott területeket táplálkozás és tojásrakás céljából felkereső vízisikló [Natrix natrix) néha nagy riadalmat kelt. Az alkalmanként az egy métert is meghaladó mérete és éppen az ártalmatlanságát igazoló, a nyak két oldatán lévő sárgásfehér folt miatt érzik sokan veszélyesnek. Ezek a foltok és hasának zongorabiltentyűkre emlékeztető, fekete-fehér sávozása egyértelműen megkülönbözteti minden más hazai kígyótól. A főleg békákkal táplálkozó vízisiklónak nincsenek méregfogai, de ha sarokba szorítják, harapással védekezhet. Sokkal inkább a folyók felső szakaszára jellemző a szintén vízi életmódot folytató kockás sikló [Natrix tessellata]. E faj egyedei mintás hátúak, amely fokozza az oktalan riadalmat. Szerencséjére több időt tölt a vízben, mint a szárazon, ezért nagyobb biztonságban érezheti magát szárazföldi társainál. A teknősök [Testudines) jellemzői a test nagy részét elfedő páncél, ahová a fej, a farok és a végtagok behúzhatok vagy behajthatok. Vannak közöttük tengeriek és édesvíziek, de sok fajuk kiválóan alkalmazkodott a szárazföldi, sőt akár a sivatagi körülményekhez. Hazánkban egyetlen őshonos fajuk fordul elő, amely ragaszkodik a vízhez. Nyugodt folyású vagy állóvizek partján leginkább csak egy-egy csobbanás jelzi a mocsári teknősök (Emys orbicularis} jelenlétét. Ezek a félénk páncélosok messziről megérzik az ember közeledtét, és kedvenc napozóhelyeikröl azonnal a vízbe ugranak. Ragadozók, elsősorban halakkal, rovarokkal és csigákkal táplálkoznak. Hüllők EBI
