Deli Tamás - Danyik Tibor - Boldog Gusztáv: A Körös-völgyi vadvizek élővilága - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 5. (Békéscsaba, 2015)

Kétéltűek

A bűbájos

^ ~

minden más hazai békától megkülönböztetik a lábujjain található tapadókorongok, melyekkel akár a függőleges üvegen is ügyesen mászik. Meglepő élményt jelenthet a lombkoronában megpillantott „brekegő" levelibéka, melynek hangja egyáltalán nem vethető össze egyik hazai faj „énekével" sem.

bombina], valamint az érdekes szaporodású kecskebéka [Pelophylax ki. esculentus). Ez utóbbi, sok helyen előforduló béka ugyanis nem is önálló faj, hanem a kis tavibéka (Pelophylax lessonae] és a tavibéka [Pelophylax ridibunda] kereszteződéséből kialakult hibrid. Több békafaj csak a szaporodási időszakban keresi fel a vizeket, az év jelentős részét az erdők talajszintjén, tisztásokon, réteken a fü között, de nem ritkán az ember közelében töltik. Erdei békánk a hatalmasra növő barna varangy [Bubo bubo], az ember közelségét is eltűri közeli rokona, a ciripelő hangú zöld varangy [Bubo viridis].

Az előzőek közé tartoznak a felnőtt korukban is farkat viselő szalamandrák és a gőték. Térségünk csatornáiban, sekély vízállásaiban helyenként gyakori a dunai tarajosgöte (Triturus dobrogicus] és a pettyes gőte [Lissotriton vulgáris],

A farkatlan kétéltűeknek - a békáknak - lárva korukban (ebihalként) van ugyan farkuk, de kifejlődésük során ez eltűnik. Tartósan vízhez kötött békákat a folyópartokon, tavak mentén, de akár a földutak keréknyomában megrekedt tócsákban is felfedezhetünk. A Körösök-völgyében közülük tatán a leggyakoribb az aprócska vöröshasú unka (Bombina

levelibékát [Hyla arborea]