Deli Tamás - Danyik Tibor - Boldog Gusztáv: A Körös-völgyi vadvizek élővilága - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 5. (Békéscsaba, 2015)
Vizi gerinctelen állatok. Szivacsoktól a piócákig
VB A szivacs szó hallatán szinte mindenkinek a mosogatószivacs jut az eszébe. Manapság ez szinte kizárólag műanyagból készül, azonban néhány évtizede még valódi állatok - a szivacsok - kiszárított vázát használták mosogatásra. A szivacsok (Porifera) a legegyszerűbb többsejtű állatok. Testük apró, általában néhány milliméteres, ugyanakkor fajaik többsége csoportosan, telepeket alkotva él, a telepek mérete pedig már jelentős, akár 1,5 méteres is lehet. Az egyes egyedek alakja lyukas falú pohárhoz hasonlít. A viz és az általa szállított táplálék a lyukakon keresztül áramlik be, majd a központi üregen keresztül távozik. Testüket különféle feladatokat végző sejtek alkotják, amelyek még nem alkotnak valódi szöveteket. Túlnyomó többségük a tengerekben él, de ismerünk édesvízi szivacsokat is, amelyek a Déi-Tiszántúlon is előfordulnak. Ezek leginkább a holtágak parti részén képeznek jellegzetes bevonatot nádszálakon vagy vizben álló stégek fáján. Ha a csalánozók törzséről [Cnidaria] beszélünk, sokakban merülhet fel a kérdés: A válasz igen, bár az édesvízi medúzák [Craspedacusta sowerbyi] alig 1-2 cm-es kis lények. Nem ők a leggyakoribb csalánozók vizeinkben, hanem a hidrák. A csalánozók kétféle alakban jelenhetnek meg: a medúza és a polip. A medúza alak a vízben szabadon lebegve él, testtömegének több mint 95 százaléka víz. Alakja haranghoz hasonló, ennek pereméről csalánsejtekben gazdag tapogatók nyúlnak ki, amelyekkel a táplálékot gyűjti össze. A polip alak (nem összetévesztendő a lábasfejűekhez tartozó polipokkal) tulajdonképpen fordított állású medúza, amely lábszerű résszel az aljzathoz tapad. Több fajuknál a polip és a medúza alak egymást váltva jelenik meg, de számos olyan is akad, amely vagy csak polip vagy csak medúza formában ismert. Fajaik egy része magányosan él, más részük telepeket alkot. Elsősorban a trópusi tengerek lakói, mint például a koraitok vagy a tengerirózsák. Édesvízi fajaik aprók, szabad szemmel alig láthatók. A laposférgek (Platyhelminthes) erősen lapított testű, szelvényezetten állatok. Legismertebbek közülük az örvényférgek (pl.: Planaria-fajok). Ezek a mindössze 1-2 centiméteres fehér színű állatok leginkább regenerációs képességükről híresek. Bár sokféle víztípusban előfordulnak, legkönnyebben hegyi patakok kövein vehetjük őket szemügyre. Hazánkban és egyben Békés megyében is igen sok és sokféle féregalkatú lény vesz körül minket. Többségük olyan apró, hogy nem is veszünk tudomást róluk. Akadnak közöttük azonban jót ismert fajok, melyek neve észrevétlenül vagy éppen nagyon is tudatosan épült be mindennapi nyelvhasználatunkba. Az egyik legismertebb az emberre erősen rátapadó és vérszívó életmódot folytató pióca. A magyar nadály (Hirudo verbana) és a ma már védett orvosi pióca (Hirudo medicinalis) azon kevés fajok közé tartoznak, amelyek kifejezetten emlősök vérére specializálódtak. A piócafajok egy része ragadozó vagy korhadékevö, de ismertek hal-, kétéltű- és madárvért szívó fajaik is. A piócák a szárazföldön széles körben elterjedt és közismert gilisztákkal együtt a gyűrűsférgek (Annelida) törzsébe tartoznak. Az ide tartozó állatok közös tulajdonsága, hogy testük - mint nevük is utal rá - valódi szelvényezettséget mutat, vagyis szakaszosan ismétlődő gyűrűszerű testrészekből (szelvényekből) áll. A szelvényezettség nemcsak kívülről figyelhető meg, hanem belül is ismétlődnek a szerveik. A gilisztáknak meghatározó szerepük van a talaj termőképességének fenntartása szempontjából, a piócák közül pedig az orvosi piócának az orvoslásban volt sokáig jelentős szerepe. V* medúzák élnek Magyarországon?
