Szakál Veronika: A Kultúrpalota 100 éve (1914-2014) - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 3. (Békéscsaba, 2014)

Jelentés 1901-ből

Az első években a felsorolt célok közül többet is sikerült megvalósítani, és ennek az aktiv tevékenységnek köszönhetően az egyesület tagjainak száma évről-évre emelkedett. Tagjai között voltak földbirtokosok, nagy- és kiskereskedők, lelkészek, kisiparosok, tisztviselők és az értelmiség egy része. Jelentés 1901-ből A békéscsabai Múzeum-Egyesület 1901-ben küldött jelentést a település képviselő-testületének, melyben az eddig végzett munkáról számolt be.5 n Anyagi és tárgyi segítség a csabai múzeumnak „A nagyméltóságú m.k. vallás és közoktatásügyi Minisztérium egyletünket állandó figyelmére méltatta: részünkre a törvényhatóságilag biztosított segély forrásból 1900. évre 600 korona állami subventiót nyújtott; az állami intézetekből nagyobb szabású gyűjteményekkel gyarapította múzeumunk anyagát; nevezetesen a Magyar Nemzeti Múzeumból egy 504 drbból álló 846 kor. 80 fill, értékű éremgyűjteményt, s egy éremtartó szekrényt, az országos képtárból az állami költségen vásárolt képzőművészeti alkotások közül 4 festményt s egy bronz szobrot 7400 korona értékben, az országos m.k. iparművészeti iskola igazgatóságától a párisi kiállításból visszakerült s egyéb közszemlén alkalmas műtárgyakból 6 ládában nagyszabású kollectiót, az orsz. m.k. mintarajz iskola és rajztanárképző igazgatóságától ló passe-partout, 76 drb rajzot és vízfestményt, 3 drb. olajfestményt s egy 8 kereken forgó vasállványt kaptunk." A gyűjtemény elhelyezése „A békésmegyei gazdasági egyesület s a békéscsa­bai állami földmives iskolát kormányzó bizottság hazafias készségét, melylyel a volt gazdasági múzeummal értékes tárgyait múzeu­munknak szívesek voltak, s a békéscsabai Rudolf főgymnasiumot kormányzó testület áldozat készségét, melylyel múzeumunk anyagának elhelyezésére a főgymnasium épületében 4 termet rendelkezésünkre bocsájtani szíves volt - őszinte örömmel ho­zom a mélyen tisztelt közgyűlés tudomására." 5 BéML V. B. 302. b. 274/1901. \ 18

Next

/
Thumbnails
Contents