Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Az irodalmi hagyományok megőrzése és közkinccsé tétele - Irodalmi kaleidoszkóp orosházi színekkel
Irodalmi kaleidoszkóp orosházi színekkel 29 második világháború éveiben kezdett írogatni. Első versei az Orosházi Hírekben jutottak el az olvasókhoz. Az Orosháza és Vidéke című lap 1949-ben vette fel újságíró gyakornoknak. A lap megszűntével a Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztályára delegálták, ám a politikai tendenciákkal egyet nem értve visszament földecskéjét művelni. A szegedi irodalomtörténet korjellemző része a Bónus-vita. A Tiszatájnál az 1950-es évek elején a népieseknek a pártszerű irodalommal nem egyeztethető líráját bíráló tendencia alakult ki. Bónus Istvánnak 1951-54 táján több versét közölték. 1954-ben azonban egy „pártvonalon” elrendelt, egyoldalú vitát rendeztek, elítélve a múltba forduló népieskedést, parasztszemléletet. Ebben az orosházi tollforgató elleni vád: „a régi kisparaszti gazdálkodást” verseli meg. Ezután a Tiszatáj nem közölt több Bónus verset. A tehetséges költő a mereven gondolkodó, eszmei látszattorzsalkodások, viták áldozatává vált. Művészetét azonban mélyítette a fájdalmas epizód: még inkább filozófus irányba fejlődött, miként „A kút szélén” című verse is bizonyítja. Első kötete 1949-ben jelent meg Orosházán addig írt lírai alkotásaival. A nehéz munka és nélkülözés következtében kilyukadt a tüdeje. 1956 márciusától az Orosházi Városi Tanács Begyűjtési Hivatalánál alkalmazták. 1956 októberében az első orosházi forradalmi népgyűlésen elszavalta a „Kisöprünk végre minden szemetet” refrénnel kísért versét. 1957-ben internálták, a kistarcsai „közbiztonsági tábor”-ba került. A nyomozás során nem tudták rábizonyítani, hogy ő volt a mű szerzője, így nem állították bíróság elé. Az internálás után idős apjával dolgozott, a téeszbe nem volt hajlandó belépni. 1971-ben fiókkönyvtáros lett. Verseskönyvei: Tanyák csalogánya (1949), Az én világom (1984). Szellemi hagyatéka feldolgozatlan. Demény Ottó (Budapest, 1928. április 5. - Budapest, 1975. december 12.) Budapesten és Orosházán járt középiskolába, ám érettségi híján segédmunkás lett. Fizikai munkát végezvén 1958-tól munkásköltőként kezelték. Első kötetei a gyermekkor színhelyeit idézik: az óbudai és az orosházi szegények világát. Költői hangja csendes, szerény. Amikor már nem kétkezi tevékenységével kereste kenyerét, akkor is megtartotta a tisztes, megbízható munkás értékrendjét: a megfigyeléseket pontosan, lelkiismeretesen, hitelesen kell rögzíteni. 1970-től üzemi újságnak dolgozott Csepelen. Betegsége miatt azonban egyre kevesebbet írt. Új köztemetőbéli sírján három szó: Demény Ottó költő. Verseskötetei: Virág utca (1958), A legszebb kor (i960), Szigorú hétfő (1963), Örömöt, könnyű álmot (1966), Életforma (1968), Ég föld ég (1970), Felhőárnyék (1973), Álom a havon (1976), A kőkutya (1977). Ifjúsági regényei: Ki látta Erzsit? (1968), Révfülöpi nyár (1974). Mesekötete: A tornyos ház (1976). Önéletrajzi elemekkel átszőtt, orosházi éveit is felidéző prózakötete 1980-ban jelent meg, Arany-patak címmel. Sass Ervin Orosházán született 1929. július 26-án. Újságíró, költő, művészeti író, színikritikus. 1947-ben érettségizett az Orosházi Evangélikus Gimnáziumban, majd a Debreceni Tanítóképző Főiskolán szerzett népművelő-könyvtár szakos
