Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - A Párisból elindult utas, ki hazafelé tartott: Justh Zsigmond
154 Életművek idézése az igen értékes Gádorosi Füzetek 1. száma volt. Szentetornyát 1946-ban Orosházához csatolták, így elsősorban itt és Gádoroson ápolják ma is Justh Zsigmond emlékét. Szabó Ferenc írt róla először értékes tanulmányt az Orosházi Szántó Kovács János Múzeum 1955-ös Emlékkönyvében (igaz, hogy az egyik vezető helyi politikus kivágatta a földbirtokos Justhot népszerűsítő írást az elkészült évkönyvekből). Elek László 1964-ben monográfiában méltatta Justh munkásságát és az 1965-ben napvilágot látott Orosháza története és néprajza című monográfiában is elemezte életművét. Szabó Ferenc 1954 ősze és 1956 nyara között gyűjtött visszaemlékezéseket a Justh családról. Ezekből: „az író édesapját 1904-ben temették el a kastély kertjében, s őszintén siratta az őt kísérő tömeg.” „Édesanyja itt lakásuk 13 esztendeje alatt mindössze egyszer ment a konyha felé, de akkor sem lépett be, irtózván az ottani illatoktól. Zsigmond fiát azonban rajongva szerette.” Az íróról megőrizték emlékezetükben, hogy mindig keménygallért és kézelőt viselt, utóbbira gyakran jegyzetelgetve. Legkedvesebb inasa - szavaival: a falu ajándoka - Szentiványi István, árendás család gyermeke volt. Az úr és szolga viszonynak nyoma sem volt kettejük kapcsolatában, inkább barátoknak vélhették őket. Étkezni is együtt étkeztek, gyakran írtak egymás helyett a másik családjának is. Megemlítették, hogy nemcsak Justh, de angol és francia vendégei is gyakran betértek a falusi kocsmákba, ahol a végén mindenki az asztalon táncolt. Mindezzel együtt bogarasnak gondolták. A gányók közül választott színészeit nagy becsben tartotta. Molnárné, a szenttornyai halottkém felesége elé a fasorig ment s onnan a karján vezette. Amikor leégett a házuk, annyi pénzt adott nekik, hogy abból a falu legmodernebb házát emelték maguknak. Az 1960 utáni irodalomtörténeti kézikönyvek - köztük a leggyakrabban használt „spenót” (borítója színe alapján) - már méltó elismerést és méltó terjedelmet szenteltekjusth Zsigmondnak. „A kiválás genezise” három kötete újra megjelent. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság egyik vándorgyűlését róla tartotta Orosházán és Gádoroson. 1973-ban Beck Zoltán szerkesztette a Justh Zsigmond parasztszínháza című kötetet. 1977-ben látott napvilágot a Justh munkásságával hosszú ideig foglalkozó Kozocsa Sándor gondozásában a két jeles napló, és az író 1885-től haláláig írt 303 levele, igen értékes képanyaggal kísérve. 1988-ban adták ki az íróval az 1930-as évek óta foglalkozó kutató, az Orosházán többször is járt és előadást tartott budapesti Gálos Magda Justh Zsigmond művelődéspolitikai törekvései című kiadványát. 1997-ben tette közzé Elek László Meditációk Justh Zsigmondról című írását. Az író szélesebb körben való megismerését szolgálja, hogy 2013-ban a „Kötelező Ritkaságok” sorozatban Kiczenko Judit szerkesztésében a Ráció Kiadó vaskos kötetben (613 oldalon) jelentette meg Justh azon könyveit, amelyek nem „A kiválás genezise” sorába tartoznak. Értékes, fontos tartalmi és könyvészeti jegyzetek kísérik a szöveget.
