Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - Darvas Józsefről - elfogultság és előítéletek nélkül
92 Életművek idézése szépet, a harmóniát. A boldogságot magából építi fel az ember.” Önéletrajzi regénye: az Elindult szeptemberben (Budapest, 1940). Ebből egy Darvasra mindig is jellemző önmardosó idézet: „Nem tehet úgy mindenkivel, mint az anyjával. Mert az biztosan megtudta nyár végére, hogy nem a postafőnök fiátjárt tanítani. Nem mondta, de biztosan megtudta: látszott a tekintetén, s arról, hogy utóbb már egy szót se kérdezett... Reggel, mikor jó későn fölkelt, s nyugodtan, szépen felöltözött, már azt sem mondta, hogy hova megy, hanem csak ment - anyja pedig ott maradt egyedül, szegényes, szapora bajaival... Segíteni kellett volna neki, legalább annyit, hogy kiviszi helyette az ebédet, eltolja a búzát a malomba, mikor arra kerül a sor, s az ilyen nehezebb munkákban, ami nagyon szakaszt- ja már az idős asszonyt. Más nyáron meg is csinálta ezt, de most azt mondta az anyjának, hogy a postafőnökék fiát kell menni tanítani mindennap. Anyja nem haragudott ezért, hanem még örült is, hogy ilyen tisztesség érte a fiát. Az ilyenért kétszer annyit is szívesen dolgozott volna. Kezdetben, mikor látta az anyja örömét, s a kérdezősködésre mindenféle meséket mondott, hogy hogyan, mint van a postafőnökéknél, nagyon szégyellte magát... sírni szeretett volna, de mégse mondta, hogy „anyám, holnap én viszem ki a géphez az ebédet”. Mit szólnának a többi fiúk, ha megtudnák? És mit szólna Klári, az adótiszt lánya? Tudta, hogy csúnya, bitang dolog, amit csinál, s mégse gondolt arra, hogy másképpen csinálja, hanem csak az életét gyűlölte, a nyomorúságos sorsát... Délelőttönként továbbra is felöltözött, és ment a fiúkkal, a lányokkal labdázni, fürödni... Azután pedig már még az önmagával való gyötrődések s lelkiismeret -furdalások is megszűntek. Megszokta őket, vagy elérkezett odáig gondolatban, hogy nem is bűn, nem is hitványság az, amit csinál, hanem egyszerű muszáj, amiben mindig annak a kezére lépnek, aki alul van a létrán.” A Vízkereszttől Szilveszterig című műből forgatott, méltánytalanul elfeledett film: Akiket a pacsirta elkísér. Benne poézissé nemesednek a szociografikus részletek. Leheletfinom, ahogyan a szegény béreslegény és a cselédlány eljegyzésekor a kamera hosszan elidőzik a falusi fényképészbolt rámás felvételein, majd a két fiatal esküvői képet formál az ajtó üvegében. Mintegy jóvátéve, hogy még fényképre sincs pénzük, valós hozományuk a nyalóka, s a felhangzó pacsirtadal. Szólni szükséges A térképen nem található - Pitypang című színművekről. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legeslegdélibb csücskében, a román határ tőszomszédságában lévő Penészlekhez fűződik a múlt század egyik legnagyobb sajtó-botránya. 1968-ban jelent meg a Valóság című folyóiratban Végh Antal szociográfiája, az Állóvíz. A tetves fejű gyerekekről, a házi rabszolgaként dolgoztatott asszonyokról, a direkttermő bortól elbutult férfiakról és a helybéli kiskirályokról írott terjedelmes riport haraggal töltötte el a megyei pártbizottság vezetőit, felségterületükről rögvest ki is tiltották a kétségkívül szenvedélyes szerzőt. „Megkérték” a megyei napilap főszerkesztőjét, hogy cikksorozatban cáfoltassa a megye északi részéből származó író megállapításait. Az ellenriport kezdő sorai: „Akácillattól terhes az út Penészlek felé...” Ám később az újságíróról azt regélték
