Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - Sinka István, a nyomtalanul elmúló életek krónikása
66 Életművek idézése fel... nem láttuk vajúdásait, indulását, fejlődésének büszke állomásait; amit ma hallunk: hangjának tiszta csengése, himnuszainak áradó szárnyalása maga a tökéletesség... Az együttérzés meleg örömével bocsájtjuk őt útjára a Parnasszusra”. Két év múlva követte a Pásztorének, a felvidéki Kazinczy Könyv és Lapkiadó Szövetkezet, Tornaija kiadásában. E kötetet Féja Géza jelentette meg: eposzként, vagy ha úgy tetszik, szabadverses költői elbeszélésként a ridegpásztorok életéről. Az élők félnek: versek 1939-ből a Bolyai Akadémia kiadásában, a Turul falufüzetek sorozatban került az olvasók elé. Vád című verseskötete az önmagára találás bizonyítéka. (Magyar Élet Kiadó. Budapest, 1939.) Négy kiadást élt meg. Ezzel zárult kezdeti költészete. A következő időszakban elbizonytalanodott, kereste önmagát. Fajgyűlölet árnyalja a Denevérek honfoglalását (Bolyai Akadémia. Budapest, 1941). Parasztmítosz és faji ideológia terhelte a szociografikus anyagot mozgató önéletírását is (Fekete bojtár vallomásai I-II. Budapest, 1942-1944.) Ebben bizonyságok a nagyszülői háztól a bihari, sáréti, békési pusztákon, Vésztőn át Budapestig. Erdélyijózseffel és Sértő Kálmánnal közös kiadványa: a Három csillag című válogatott verses gyűjtemény 1941- ből, a Nemzeti Könyvtár sorozatban. A pásztorkodás és a bihari falusi élet emlékét dolgozta fel a Fütyöri és a hét vadász. (Budapest, 1941) és Harmincnyolc vadalma (Budapest, 1941) című elbeszélésköteteiben, valamint Kadocsa merre vagy? (Somody Könyvkiadó Vállalat. Budapest, 1944) című regényében. Költészetének kiteljesedését jelentik a balladák. Bizonysága a Balladáskönyv - versek, Muhoray Mihály képeivel (Budapest, 1943) és a Hontalanok útján (Budapest, 1943). A válogatásban régi mágikus szertartások, népi hiedelmek és szokások motívumait használta fel a szegényparasztság nyomorúságának bemutatásához. Ahogyan Pomogáts Béla a legismertebb, Anyám balladát táncol című műve kapcsán fogalmazott: „Ennek a szertartásnak az élményforrása is bizonyára Ács Laji kultikus halotti tora volt. A tánc és a kísérő liturgia valójában engesztelő áldozatot jelentett azokért a halottakért, akik fiatalon és váratlanul szálltak alá a földbe. Vagy akiket bűnök terheltek, amelyeket már nem volt alkalmuk megbánni és jóvátenni. A rokonok és társak ezeknek a halottaknak akartak békét, túlvilági nyugalmat szerezni a földi gyötrelmek után.” (Pomogáts Béla: Költészet és népiesség. Békéscsaba, 1987). Ezt példázza legismertebb balladája: „Egyszer volt szép az anyám tánca, / Mikor kendőjét gyepre hányta, / A Korhány vizénél, Pusztapándon, / S bokázó lába pásztortűznél, / Öles apám örömére / Szállt, mint illat a virágon. / De gyönyörű lábán víg figurát / Eredő táncába ő se vitt, / Csak mutatta ringó mozdulattal halálba járó őseit. / Mert ugyanaz sírt fel a flótán, / Hogy meghaltak azok ima nélkül, / Nagy szakállal, akasztófán. / S hajnaltájon, lengő szélben, / Hogy fény nyíllott két nyárszemében, / Elébe raktak tíz szál gyertyát, / Hat másikat meg karikába - / Közöttük anyám ott sugárzott, / Skis csizmája lángot vert át. / Az ősi ritmust pásztorok ßtyülte'k... / Kettő-kettő felállott széliül,/Jelezve, hogy a csúfolt ős / Szép feje most halálba révül. / Sa holtak szemét, ahogy lezárták: / Ezt a sirató, örök búcsút / A nyárfák alatt már öten járták. / Akkor meg mikor
