Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)

Életművek idézése - Sinka István, a nyomtalanul elmúló életek krónikása

60 Életművek idézése István fiától. Sinkának legkorábbi emlékeit ezek mégsem árnyékolják: „Alig volt még nagyobb az ingem, / mint hét kis szöllőlevél, / mint tízszer az anyám tenyere, / s alig láttam még az esthajnal csillagot, /a ragyogó bokrot:/ a szívem vére már titkokért buggyant, / szöktem a kertek alatt, / sa fénybe repültem én, / a kis magyar pillangó... / Most mégis szebb a gyermekkorom, / mint tizenegy bolyhos, virágos almavessző.” Édesapja, Sinka János pásztor-família gyermeke. Fiatalon elragadta a tüdővész: „Este apám nagy tüzet rakott. / S öt határról / összejött tizenegy pásztor, / három juhászáé, meg a hold. / És furcsa éji szertartás volt: / kettő dalolt, / kettő a halott dolgait szám ba vette, / egy a kendőjét lángra vetette,/sa többi bortalan, csendes ünnepet ült. / Apám is ült, magába ejtve, / s én a vállain láttam, / a tizenegy nehézjuhászt,/sa három juhászáét, a gyászban / A halott bojtárért összebújva... / Alig telt rá egy rövid félév: / apámat is kocsi vitte már Sza­lontára. / Halálos fejét / a csíkos párnán fel-felvetette, / búcsúzott, nézte a síkot, / ahol élt...” Sinka István gyermekkorának vidékéről az így kezdődött című írásában ih­letőként szólt: „Beszélek a sikátorról. A Kölesér-patakra lehetett azon kijutni... sokat köszönhetek neki... nem úgy gondolok rá, mint szűk, utcaszerű ösvényre, hanem úgy, mint aki „Valaki” volt. Egy élő valaki, akit szerettem, aki annyit mesélt nekem. Furcsa mesék voltak azok: belőlem ragyogtak elő, s a sikátor csendje megelevenítette őket.” A gyerek Sinka leginkább a szabad ég alatt töltötte a teleket, s hogy ne ve­gye meg az Isten hidege, beásta magát a trágyadombba. Alig-alig járhatott négy esztendőnyit Nagyszalontán iskolába, ám e rövid idő alatt is kénytelenedéit ta­lálkozni a társadalmi igazságtalansággal: Tisza István a református egyház fő­gondnokaként olykor megjelent az iskolában. Az egyik látogatás alkalmával a tanító Sinka Istvánt szavaltatta meg a nagy úr tiszteletére: a kisfiú Féja Géza írása szerint Bezerédi nótáját citálta: „ Sárvár alatt sűrű Berek a Csere: / Leskelődő labancokkal van tele; / Sűrű berek, mégsincs annyi levele - / Mint amennyi lompos labanc bújt bele.” Tisza végighallgatta a verset, majd a zsebébe nyúlt, az ezüst pénzt azonban Sinka szomszédjának adta. A Lovasok opál mezőkön című kötethez előszót író Tornai József párhuza­mot von József Attila és Sinka gyermekkora között: „Örökké éhes, örökké fázik... nagyon sok az egyezés kettejük között. Sinka is korán elveszti apját, anyja tartja el mosásból. A Sinka mama ugyanolyan kis örökké szomorkodó fekete asszonyka, mint ajózsef mama. Sorsuk is ugyanaz szegénységben, három gyerekkel, mosótek- nő mellett. Csakhogy rosszabb mosónőnek és mosónő fiának lenni Nagyszalontán, mint Ferencvárosban. A szegénységnek, árvaságnak is vannak - úgy látszik -, foko­zatai. József Attila érettségizhetett, szegedi, pesti, bécsi, párizsi egyetemre is eljut­hatott; nyolc évvel idősebb sorstársának csak egy Petőfi-kötet, egy Tolsztoj-könyv meg a Biblia lehetett az egyeteme-gimnáziuma.” Ezt Medvigy Endre azzal egészíti ki, hogy „legtöbbet Jézus, Petőfi és Tolsztoj tanár uraktól tanul”. Sinka István a négy elemi után, tíz esztendősen cselédkönyvet váltott és

Next

/
Thumbnails
Contents