Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Az irodalmi hagyományok megőrzése és közkinccsé tétele - Irodalmi kaleidoszkóp orosházi színekkel
Irodalmi kaleidoszkóp orosházi színekkel 21 ember, aki csak azért született, hogy meghaljon, mennyivel szerencsésebb annál, akinek a két állomás között még elvégezendő dolgai is akadnak önmagáért és társaiért. Csizmadia Sándor ezek közül a kiválasztottak és megjelöltek közül való volt... A magyarországi szocialista munkásságnak ő volt az első véréből sarjadt költője... Tévedés azonban az az általános megállapítás, mintha Csizmadia jelentősége egyedül verseinek csak úgynevezett tendenciájában lehetne értékelhető. Verseinek eszmei és érzéstartalma összeesik a szocialista-mozgalom politikai tendenciájával, de ezek a versek, mint művészi alkotások jelentősek ebősorban. A «Nyugat» még nem élt akkor, a «Hét» költői forradalmat jelentettek a magyar versírásban formai frisseségükkel s azzal az új városi szellemmel, ami a francia lírából plántálódott át hozzánk s ebben a forradalminak ható orcheszterben is új forradalmak eljövetelének ízét hozta magával Csizmadia. Igaz, hogy versei közül általában azok nyerték meg a nagyobb olvasóközönség figyelmét, amelyek bizonyos nyomor- szentimentalizmussal és paraszti filozofálgatásokkal voltak telítve. Holott nem ezek az ő igazi értékei. A «Sztrájk», a «Forradalom», a «Gyár előtt» s még vagy egy tucat hasonló költeménye egy új világot, új érzés- és gondolatkört hozott bele a megújhodásra készülő magyar költészetbe. Ezek közül a versek közül jónéhány elfogultság nélkül odaállítható Verhaeren hatalmas ipari költeményeihez. A legmagasabb fokot azt hiszem «Lokomotiv» című versével érte el Csizmadia Sándor. Ez a nagy szimbolikus óda úgy beállításában, mint külső formájában megelőzte a futurizmust. Befejeződött benne egy korszak s egy új korszak mutatta meg már benne új lehetőségeit. Ha Csizmadia befutotta volna a pályát, ami felé annyi érzelmi mélységgel és alakító lendülettel elindult, akkor ma a legelső magyar költők között kellene szerepelnie... Mátyásföldön 1929 március 9-én meghalt egy a világgal és önmagával meghasonlott öreg parasztember." Az I. világháború, a román megszállás embertelensége Jászay-Horváth Elemért (Orosháza, 1888. december 24. - Budapest, 1933. április 10.) a Bolondország című szatíra megírására késztette. A következőkhöz hasonló ironizálás mellett csoda-e, hogy a költő, újságíró, a Borsszem Jankó segédszerkesztője lett: „láthattad, a háború erőteljesen megtermékenyítette költői méhemet s néha hetenként 2-3 jobb vers-malacot is vetek. Most azon gondolkodom, hogy mielőtt a hazáért meghalnék, jó volna még egy versfüzettel megnyomorítani ezt a kutya világot... A bolha ne köhögjön, mondja az írás, és ha már köhög, hát legalább egyenruhát húzzon az ilyetén viselkedéséhez”. A vasárnaponként megjelenő szellemes sajtóorgánum nemcsak a vidéki parlagi gavallérok (Mokány Berci, Mihaszna András...) életformáját, maradi gondolkodásmódját, hanem a modern társadalmi életet is kipellengérezte. Munkásságának ismerője, Elek László fogalmazta róla: „Nem irányította pártérdek, sem határozott politikai akarat vagy szándék. Verseiben nem a gondolatiság, nem az eszme, nem a racionális világlátás került a középpontba, hanem a hangulat, az aprólékos műgonddal tökéletesített, cizellált forma - a tárgyi világ keltette belső intuíciók és halluciná- ciók: a dallamok és víziók, az ízek és illatok a rejtélyes titkok meg az elbűvölő, elandalító
