Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Diákkutatók munkáiból - Hajdu Viktor: "Hármat tízért, hatot húszért..." Fillérecskék az orosházi hetipiacról
,Hármat tízért, hatot húszért...” - Fillérecskék az orosházi hetipiacról 183 piac. A kofák hol veszekedtek, hol incselkedtek, a közönség mindkettőt nagyon élvezte. A szellemesen beszélők jobban eladták a tyúkjaikat, a tojásaikat. Gyermekként számomra a piac kellemes oldala volt a málnaszörpivás és a fagylalt. A tolós fagylaltos kocsi persze nem bent, de a piac közelében állt, csengetéssel csalogatta magához a gyerekeket. Alkoholárusítás nemigen volt. Legfeljebb ott lehetett egy kisfröccsöt kapni, ahol a sült kolbászt kínálták. A piac messziről is színes képet mutatott. A nagyobb sátrakat már hajnalban felhúzták. A kisebbeket percek alatt felverték. Különleges látvány volt, ahol csizmákat árultak, mert ott mindig akadt 6-8 ember, aki kis széken üldögélve próbálta a lábbelit. A piacon lévő üzletek egy része is kirakodott csütörtökönként, hiszen ekkor az embereknek kevésbé akaródzott bemenni az épületbe. Az újságárusok nem táboroztak le egy helyre, hanem jövés-menés közben, hangos rikkantásokkal ajánlgatták az olvasnivalót. 2-3 (főleg helyi) kiadványt kínáltak. Közöttük a Friss Újságot, ami olcsó volt, az első oldalán képes. Könyvárusítás piacon elvétve akadt. Legfeljebb nagyobb vásárokon, amúgy a könyv- és papírkereskedés foglalkozott vele. A Markó-féle bolt, szemben a mostani művelődési központtal, árult íróeszközöket, így piacra az sem került. A helypénzt szedők sorra haladtak. Akadtak olyan mozgóárusok, akik félig engedéllyel, félig suba alatt dolgoztak, ők állandóan jöttek-mentek, hogy ne kelljen helypénzt fizetniük. Ha közeledett a sapkájáról megismerhető helypénzes, úgy csináltak, mintha vevők lennének. A piacos napokon a kisvonaton is igen nagy volt a forgalom. Az utóbbi időkben hétfőn és csütörtökön, ugyanis az egyházak a vasárnapit követelték áttenni, hogy az emberek inkább templomba mehessenek. Hatalmas embertömeg jött be a kisvonaton, főleg Kaszaper felől. Akinek nem volt lova, kocsija, nagy csomagja, vagy gyorsan akart haladni, az igénybe vette. A Hajnal utca szélesebb volt, mint most. Olyan, mint a mai Zombai utca. Ott álltak meg kocsikkal. Leakasztották az istrángot, így a lovak nem tudták a járművet elhúzni. Piacos napok után az ott lakók berzenkedtek, mivel a kocsi hátuljából csemegéző lovak könnyítettek is magukon. A dinnyeszezonban a dinnyepiac (amíg a nagy tömeg búza be nem jött, s még csak mutatót hoztak belőle), hatalmas volt. Véges végig a Táncsics utcán csak dinnyét árultak a lovas kocsikról. Én is gyakran kaptam olyan megbízást, hogy talicskával ballagjak oda és 4-5-6 dinnyét toljak haza. Olcsó csemege volt, szinte úsztunk a görögdinnyében. Sárgát is lehetett kapni, de főleg a görögdinnyét kedveltük. A jószágpiacra, ami a mezőgazdasági iskolánál volt, nem szerettem menni. Később ócskapiac lett a helyén, ahol mindent a földről árultak. A tejpiacnál ilyesmit nem engedtek. Ma is piacjáró vagyok, de ezek már halvány emlékei a régieknek.”58 • 58 Dr. Szabó Ferenc nyugalmazott megyei múzeum- és levéltárigazgató, Orosháza díszpolgára szavai.
