Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - A Párisból elindult utas, ki hazafelé tartott: Justh Zsigmond
A Párisból elindult utas, ki hazafelé tartott -Justh Zsigmond 153 Czóbel Minka „Déli-báb” c. színművét, majdjusth Zsigmond „Hárman voltak” és a „Siralomház” c. darabjait. A Siralomházban Béniám Vica a nazarénus önmegtagadást és szenvedést olyan megkapóan játszotta, hogy valóban elragadtatta az egész publikumot. Záradékul Moliére: „Képzelt beteg”-ét adták elő. A szereplők francia jelmezben fehér copfos parókába bújtak. Mikor egy-egy szereplő megjelent a színpadon, a nézők közt hol itt, hol ott, kitört az elragadott kacagás, a vidámság, megmosolyogták a francia ruhába bújt paraszt szereplőket. Feltűnt mindenkinek a „primadonna” néven ismert Molnár Józsefné (valójában Molnár Jánosné. B. Zs.), aki úgy játszik, hogy gondolkodóba ejti a nézőt: - hogy lehetséges az, hogy egy egyszerű parasztnő így tud játszani?” Az utolsó előadásra 1894. augusztus 25-én került sor. Egyesek szerint Plautus „Fecsegők”-jét játszották, mások „A kincs” és a „Botcsinálta doktor”-ra emlékeznek. A függöny aztán örökre lehullott. Justh 1887-ben megfázott, majd tüdőgyulladást kapott. Gyenge szervezetén végképp elhatalmasodott a tüdőbaj. Utolsó leveleinek egyikét Rózsa Miklósnak címezte: „Tíz nap óta megint rosszul vagyok. Azt hiszem, bajom rohamosabb jelleget öltött. De egy cseppet se bánom. Láttam sokat, újat alig fogok már láthatni, fáradt vagyok, s pihenni nem lesz rossz... Lássa, ez az én tragikumom, ott nem lehetek, ahol szeretek lenni, ahol talán még a halál sem lenne nehéz, mert oly természetesnek teszi a táj, mely körülvesz... Pedig jó lenne itt élni az életet!... Csak legalább annyi irgalommal lenne irántam az isteni Gondviselés, hogy idehaza végezhetném be pályafutásomat..." Vágya nem teljesülhetett, de hűséges inasa, Szentiványi István a karjaiban vitte a tengerpartra a teljesen legyengült Justhot, aki 1894. október 9-én örökre letette a tollat. Egyesek szerint kettős érckoporsóját, mások szerint érc, üveg, fa koporsóját október 22-én birtokán, Szentetornyán, a körszínház közepén, a páholy helyén temették el. A második világháború után a park fáit kivágták, a sírhelyet meggyalázták, a kastélyt is tönkretették. Mivel a szántásnál a családi kripta akadályt jelentett, így azt lerombolták. Születésének századik évfordulóján földi maradványait Gádoroson újratemették. Justh Zsigmond kéziratainak anyagát 1939-ben dr. Justh János Arad megyei földbirtokos, Justh Gyula fia, az író unokaöccse adta az Országos Széchényi Könyvtárnak, ott zárt letétként őrizték az irodalmi hagyatékot: kétezer, Justh Zsigmondhoz címzett levelet, a Párizsi naplót, melyet 1888-ban írt és 5 hónap időszakáról szól. Az irodalmi örökséget az író végrendelete szerint halálának 50. évfordulója múltán adhatták ki. Pongó Bertalan gádorosi helytörténész írta le, hogy az író közelgő századik születési évfordulójára - 1963. február 16. - „a szunnyadó lelkiismeret megszólalt”. Az egykori birtokkal határos Gádoros (1901-ig Bánfalva) község vezetése igyekezett „jóvátenni az elődök elítélendő cselekedeteit.” így kerültek Gádoroson díszsírhelyre a Justh család tagjai, köztükjusth Zsigmond. Pongó Bertalan 2003-ban ajusth-hagyományőrzést összegző kiadványt szerkesztett, amely
