Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - "A lélek, csak az segít tovább..." 175 éve született Győry Vilos
142 Életművek idézése Olvasókör Oskó Lajossal festette meg a portréját. Később sem feledkeztek meg róla: 1932 óta viseli tér a nevét. Egykori lakóháza, az alvégi parókia falára 1994- ben az evangélikus egyházközség jóvoltából (alapításuk 250. évfordulóján) került emléktábla a következő szöveggel: „Ebben a házban élt és alkotott 1862-1876-ig Győry Vilmos evangélikus lelkész, író, költő, műfordító, a tudományos akadémia lev. tagja”. A következőkben néhány szó stílusjegyeiről: Koszorús Oszkár Orosháza jelesei című összeállításában a Győry Vilmosról szóló cikkét a következőképpen kezdi: „Egyik kortársa azt írta róla, hogy olyan nemes humanizmus hatotta át minden cselekedetét, amelyhez hasonló csak az apostoloké volt.” Beszédeit eleinte etikai elvek elvont magyarázatára építette. Később, falusi lelkészként már nem hideg érvelésre, hanem az érző szívre törekedett hatni, némi költői színt felcsillantva. Egyre tökéletesedő, mélységes humanizmusú beszédei sajnos kis számban maradtak fenn, hiszen nem jegyezte le őket. Fejében komponálta azok sorát, melyekkel az ellentétek kiegyenlítésére is törekedett: vallási, nemzetiségi, társadalmi különbözőségeket elfogadtatva. A vallást úgy fogta fel és úgy is hirdette, mint a legnemesebb költészetet, melytől azonban vallásos ihletet és erkölcsi tisztaságot követelt. Magától értetődő, hogy a vidékünkhöz ugyancsak kötődő Eötvös után ő volt képes leginkább művészi összhangba hozni a vallást és a költészetet. Ám amíg a báró a katolikus miszticizmussal, addig ő protestáns derűvel jutott el hallgatói, olvasói szívéhez. Imáiban kérelemmel, könyörgéssel, hálával. Kortársai halotti búcsúztatóinak, konfirmációs áldásainak egyediségét, életbölcsességét dicsérték. Gazdag szókincse révén igen árnyaltan kezelte a nyelvet, mint kifejezőeszközt. Bölcs mondásai szólásba is hajlanak. Közöttük: „Magát tiszteli meg a nép, mely tisztelni tudja nagyjait!” Életrajzírója, Radnai Rezső az 1886-ban megjelent Győry Vilmos Költeményei című kötet bevezetőjébe illesztette a lelkész Lisznyai Kálmán ravatala fölött tartott gyászbeszédét: „Hideg tél volt, erdőn, mezőn keresztül süvöltve zúgott át a fergeteg. Nem villant át az ég sötét borúján egyetlenegy reményt adó sugár! Csüggedve néztük a nagy pusztulást. Véltük és féltük: nem lesz hajnal és tavasz! Csalódtunk. A mezőn még nem volt egy virág sem, a lombokon nem egy levélke még, eljött mégis egy-két dalos madár, s zengett a tavaszról reményeket. A természet rendje megváltozott: nem a kelő tavasz kelté a dalt, de a dal ébrészté föl a tavaszt. Megszűnt reményleni minden, csak egy nem, az isteni szikra, a költészet... dal legyen, mely vigasztaljon, mely az életről tegyen tanúságot!” Noha Győry szigorú értékrendje áthatott minden általa gyakorolt műfajt, melyek egységes életművet alkotnak, taglalásunkban kénytelenek vagyunk szétválasztani azokat. Költői munkásságának emlékét őrzi az Evangélikus Énekeskönyv is: a 125., Esti ének (Ez a nap is csendesen...) az egyik gyermekversére készült. Az 543. ének szintén az ő verse, miként a 428. (Szegény szívemnek nincsen tisztasága). A régebbi énekeskönyvben található 438-as is az ő műve. Érezzük
